Remete is jól jár a projekttel

Terv szerint halad az integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítéseÚjabb szerződést írtak alá Gyergyóremete polgármesteri hivatalában az integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésének második kivitelezési pontjában szereplő, remetei szelektíven gyűjtő hulladékállomás és komposztáló megtervezéséről és megépítéséről március 4-én, szerdán. Az eseményen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki megkérte a kivitelezőcéget, hogy ahol teheti, a pályázat kivitelezéséhez alkalmazzon helyieket, ezáltal is támogatva a községet. Biztosította a község elöljáróját arról, hogy Hargita Megye Tanácsa teljes mértékben kiáll Remete mellett, az uniós és kormánytámogatásokat  igyekszik kiemelten kezelni.

remete1_kisujsag_cover

– Meggyőződésem, hogy a projekttel jól jár a helyi lakosság is, hiszen jövedelemforrás lehet, munkahelyek teremtődnek itt – mondta a megyeelnök.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismertette a projekt költségvetését, a szerződés áfa nélküli összértéke 33 498 092,99 lej, az építkezés befejezését legkésőbb 2015. október 31-re tervezik. Elmondta, hogy a munkálatok kivitelezési jogát a bukaresti Secvision Business Solutions Kft. cégtársulás kapta, melynek második tagja a Hidroconstrucția Rt., amely a legkisebb árat ajánlotta.

– Megfelelő fontossággal kell kezelni ezt a projektet, ugyanis az egész megyének fontos a beruházás kivitelezése. Az elvárásunk az, hogy minél több helyi vállalkozás kapcsolódjon be a beruházásba – emelte ki az alelnök.

Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere elmondta, bízik benne, hogy a beruházás időben elkészül, hogy minőségi munkát tudnak végezni, és ha elkészül, akkor hatékonyan sikerül a működtetése.

– Mindez rajtunk áll, megfelelő hozzáállás és gondolkodás kell, és így ez a projekt Remetét nem fogja hátráltatni, hanem előreviszi. Remete nem mond le egyéb terveiről sem: szeretnénk fürdőt építeni, ásványvíztöltődét létrehozni, valamint több turistát látni a vidéken – hangoztatta a polgármester.

Mint ahogy már beszámoltunk róla, az integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésének megvalósítására kiírt pályázathoz az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Környezeti Szektoriális Operatív Program 2007–2013 révén nyert támogatást Hargita Megye Tanácsa. A több tíz millió euró értékű pályázat lebonyolítása folyamatosan halad, 2015. november 30-ig a megyében az egész hulladékgazdálkodási folyamatot újraépítik, kezdve az összegyűjtéstől a végső lerakásig.

Kérem ossza meg ismerőseivel: