Rendezett portákkal várjuk pünkösdi vendégeinket!
Gyergyószentmiklósra is több száz vendég érkezik a pünkösdi búcsú alkalmával – közel ezer zarándok száll meg városunkban, akik a Boldogasszony Zarándokvonattal érkeznek csütörtökön este, de sokan lesznek vendégségben családoknál, egyházi közösségeknél is.
Az önkormányzat azzal a felhívással fordul a város lakóihoz, hogy az ünnepre mindenki igyekezzen rendbe tenni a portája környékét: érkezzenek kellemes környezetbe haza ismerőseink, rokonaink, barátaink, és töltsenek rendezett, tiszta környezetben tartalmasan időt városunk vendégei.
Sokan rendbe tették már a kapu előtti zöldövezeteket, lakónegyedi előkerteket – lekaszálták a füvet, kitakarították a vízelvezető árkokat, virágágyásokat alakítottak ki. Tisztelettel felkérjük a város lakóit, főként a templomok, idegenforgalmi fontosságú turisztikai célpontok és főbb útvonalak mentén mindenképpen igyekezzenek időt szakítani a kapu előtti felület rendbe tételére. Természetesen minden házigazda becsületére válik a ház körüli és ház előtti rendezett környezet, függetlenül attól, hogy a város melyik részén lakik.
Amilyen a ház eleje, olyan a gazda becsülete – tartja a mondás. Várjuk, hát vendégeinket a vidékünkre jellemző rendszeretet és vendégszeretet bizonyítékával – a rendezett porták adta kellemes utcaképpel.