Rendkívüli megyei tanácsülés

Támogatás Székelyvarságnak és újabb pénzösszegek a megyei utak felújítására


Négyszázezer lejt különített el Hargita Megye Tanácsa Székelyvarság községnek az egészségház építésének befejezésére. A településen szeptember 16-án, szerdán délután tartott rendkívüli ülésen fogadták el ezt a határozattervezetet, amelyet Tamás Ernő polgármester kérelme alapján terjesztettek elő, a Leader-pályázaton támogatást nyert beruházást ugyanis szeptember 30-ig be kell fejezni. Ehhez előzetes finanszírozás szükséges, amit ilyen rövid idő alatt nem tudnak előteremteni, a pályázatból azonban utólag megtérítik az összeget.

RendkUlesVarsagEgeszseghazKészül az egészségház

Az új művelődési házban tartott ülésen Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket, külön a megjelent helyi lakosokat, és elismerően szólt a község eddigi megvalósításairól. Mint fogalmazott, Székelyvarság sikeres pályázatok terén az egyik legügyesebb a megyében, és reméli, további projektekhez is segítséget nyújthat Hargita Megye Tanácsa, valamint kormányzati forrásokat is sikerül lehívni. Tamás Ernő polgármester és Jánosi Gellért plébános szintén üdvözölte a vendégeket. A községvezető bemutatta a települést, és az ülés után a tájház meg az egészségház megtekintésére invitálta a résztvevőket. A helyszínen elmondta, hogy az egészségház a tervek szerint háziorvosi, állatorvosi és fogászati rendelőnek, gyógyszertárnak ad helyet. Ugyancsak itt lesz a Caritas otthoni beteggondozói szolgálata két helyi munkatársának rendelője. Elhangzott, hogy korábban sem fogászat, sem gyógyszertár nem volt Székelyvarságon.

RendkUlesVarsagTajhazA tájház

Az ülésen a költségvetésbe foglalták a kormány Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) Hargita megyének kiutalt 2 037 000 lejt, amelyet megyei besorolású utak korszerűsítésére fordítják: a kissolymosi (134A), a csíkpálfalvi (123E) és az atyhai (136A) út felújítására. Ennek nyomán Hargita Megye Tanácsa testülete megszavazta a saját költségvetésében előirányzott átcsoportosításokat, így 3 000 000 lejjel megemelte a büdösfürdői (123D) út felújítására szánt összeget – tehát ez most már 4 741 420 lej –, valamint a Gyergyóremetén áthaladó 153C út felújítására 1 120 000 lejt különített el. Útfelújítási tervekre is utaltak ki pénzt: a kobátfalvi (135) út tervezési költségeit 10 000 lejjel, 30 000 lejre növelték, a gyergyóremetei tejporgyár előtti macskaköves rész áttervezésére (153D) 20 000 lejt szavaztak meg, a Csíkszeredából Székelyudvarhely felé vezető országútról (13A) letérő megyei út (123F) csibai híd felé vezető két és fél kilométeres szakasza leaszfaltozásának tervére pedig 30 000 lejt utaltak ki.

48 ezer lejt szavaztak meg a civil egyházi alkalmazottak bérkiegészítésére. Mint arról már beszámoltunk, a 600 lejes szintről 1050 lejre emelkedik a civil egyházi alkalmazottak bértámogatása 2015. október 1-től, amit Hargita Megye Tanácsa indítványozására, a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) támogatásával született 2015/15-ös számú rendelettel hagyott jóvá a kormány. A megyei tanács korábban felvállalta 35 civil egyházi alkalmazott bérkiegészítésének a folyósítását, most pedig emelte az erre szánt keretét.

Kérem ossza meg ismerőseivel: