„Romániában jogellenesen vegzálják a magyarságot”

Fidesz: Magyarország nem tűri a nemzetiségi jogok lábbal tiprását

    A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon. Magyarország azonban nem tűri az alapvető nemzetiségi jogok lábbal tiprását – mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteken, a székely szabadság napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
    A politikus szerint Romániában – évek óta erősödő módon – jogellenesen vegzálják a magyarságot. Úgy fogalmazott, a román hatóságok által a székelyekkel szemben alkalmazott, “a puha diktatúrát idéző eszközökre” jó példa, hogy Marosvásárhelyen – ahol a Székely Nemzeti Tanács megemlékezést és tüntetést tart pénteken – a polgármesteri hivatal mindössze tíz ember – de nekik is csak a járdán – vonulását engedélyezte.
    Gulyás Gergely megemlítette a székely zászló használatának tiltását is, valamint a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium igazgatója ellen indult “koncepciós eljárást”, ami szerinte az iskola ellehetetlenítését célozza. Az intézményért fellépő szülőket is zaklatják a román hatóságok – tette hozzá, úgy értékelve: a Ceausescu-rendszert idézik ezek a fellépések.
    A Fidesz képviselője szolidaritásáról biztosította az erdélyi, székelyföldi magyarságot, jelezte, hogy a magyar kormány és a kormánypártok mellettük állnak, majd hangsúlyozta: Magyarországnak alkotmányos kötelezettsége az autonómiatörekvések támogatása.
    Arról is beszélt, hogy Romániában “a korrupcióellenesnek nevezett ügyészség, a DNA számos magyar politikus ellen folytat hajtóvadászatot”. Ennek legszomorúbb aktualitásaként idézte fel, hogy ellehetetlenítették a tevékenységét Horváth Anna kolozsvári alpolgármesternek, aki ezért lemond.
    Gulyás Gergely felháborítónak nevezte, hogy “hatósági zaklatással, koncepciós vádakkal és eljárásokkal teszik lehetetlenné”, hogy egy szabadon választott, magyar nemzetiségű képviselő ellássa feladatát a helyi közigazgatásban.
    Közölte: tűrhetetlennek tartják, ezért nemzetközi fórumon is tiltakozni fognak az ellen az “általános tendencia” ellen, hogy a román hatalom a székelyföldi magyar politikai vezetők elleni “koncepciós eljárások indítására” használja a korrupcióellenes ügyészséget.
    Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt ki akarja fütyülni Orbán Viktor miniszterelnököt március 15-én, Gulyás Gergely azt mondta: minden szabadságjog addig gyakorolható, amíg az mások szabadságának sérelmével nem jár. Általánosságban elítélendőnek tartja – fogalmazott -, hogy ma az ellenzéki “törpepártok a saját jelentéktelenségük miatt érzett frusztrációból adódóan már nem saját nemzeti rendezvényeket próbálnak egy nemzeti ünnepen tartani, hanem megpróbálják az állami ünnep méltóságteljességét megzavarni”.
    Arra a kérdésre, hogy mit gondol a Simicska Lajos nagyvállalkozó fiával a minap megjelent interjúról, a fideszes politikus azt válaszolta: annak egyes megállapításai a humorrovatba valóak.
    Arra a felvetésre, hogy a Blikk szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tiszteletdíjára végrehajtást rendeltek el, Gulyás Gergely kifejtette: a Blikk Simonka György vagyonbevallása alapján következtette ki a pénteki cikkében megjelenteket. Ha ezek a következtetések pontosak, akkor egy országgyűlési képviselővel szemben is ugyanúgy kell érvényesíteni a követeléseket egy végrehajtási eljárásban, mint bárki más esetében – tette hozzá, megjegyezve: nincs tudomása arról, miből származik a szóban forgó követelés, de ha valóban igazak a hírek, megtárgyalják majd.

MTI
Címfotó: Máthé Zoltán/MTI

Kérem ossza meg ismerőseivel: