Romániának és Magyarországnak közösen kellene lépnie
A kürtőskalács márkanév levédését illetően
A kürtőskalács földrajzi eredetvédelme, illetve az elmúlt napok sajtóinformációi kapcsán – miszerint a kürtőskalács egy „román asszony találmánya” lenne – kért magyarázatot Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője Achim Irimescu mezőgazdasági minisztertől.
„Beszélgetésünk során a miniszter cáfolta, hogy ő ilyet állított volna, mi több, elmondása szerint ő pontosan azt hangsúlyozta: mivel a kürtőskalács Erdélyből származik, Romániának joga van kérni annak európai uniós bejegyzését. Lévén, hogy a miniszter is elismeri, hogy a kürtőskalács nem román termék, úgy gondolom, az egyetlen megoldás az lehet, ha a kürtőskalács márkanév levédését Románia és Magyarország közösen kérvényezi Brüsszelben” – fogalmazott Tánczos.
Elmondta, a napokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is egyeztetett a témában Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével és Fazakas Sándorral, Magyarország földművelésügyi miniszterével, és ő is hasonló javaslatot fogalmazott meg, amelyre a magyar kormány képviselői részéről pozitív visszajelzést kapott.
„Remélem, hogy a következő napokban, hetekben elindulnak a hivatalos tárgyalások a két ország mezőgazdasági szaktárcái között, és ez a huzavona mihamarabb rendeződik” – nyilatkozta Tánczos Barna.