Rosszak a román törvények

    A Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint rosszak a román törvények és nem megfelelő a bürokrácia, az erdélyi magyarságnak pedig ebben az “útvesztőben” kell gyakorolnia az autonómiáját.
    Borboly Csaba az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta: olyan a szabályozás, hogy hiába állnak rendelkezésre források, azokat nem lehet arra fordítani, amire a legnagyobb szüksége van a lakosságnak.
    A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa hozzátette: habár a román alkotmány rögzíti a helyi autonómiát, folyamatosan korlátozzák az erdélyi magyarok joggyakorlását, így például leszedetik a kétnyelvű feliratokat és nem engedélyezik a saját zászlók használatát.
    Borboly Csaba arról is beszélt: olyan beruházásokra kell költeni, amelyek javítják az életminőséget. “Nincsen rendjén”, hogy nagyon sok erdélyi magyar fiatal megbukik az érettségin, majd egyből utána kivándorol nyugatra – vélekedett.
    Az RMDSZ célja a falvak fejlesztése, a városi közösségek erősítése, valamint a fiatalok szülőföldjükön tartása gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtési intézkedések bevezetésével – hangzott el a beszélgetésben.

MTI

 

Kérem ossza meg ismerőseivel: