Salamonos diákok érteni angol nyelv

Ábrahám Imre a legmagasabb pontozást kapta a Kenguru nyelvi verseny angol kategóriájának 2. fordulójában, melyet Bákóban, a „George Apostu” Nemzeti Művészeti Kollégiumban rendeztek április 16-án, szombaton.

A Salamon Ernő Gimnázium XI. B osztályos diákja a RED nevet viselő legnehezebb szinten méretkezett meg, és a helyi szakasz versenyének legmagasabb pontszámával, 96.25 ponttal ő lett nemcsak a kategória, de a bákói vetélkedő győztese is.

A RED kategóriában ugyancsak a Salamon Ernő Gimnáziumot képviselte a X. B osztályos Dranganagiu Lóránd, aki szintén becsületesen helytállt az egyáltalán nem könnyű versenyen, neki 89.00 pontot sikerült gyűjtenie. Eredmények ITT.

A fiúk beszámolójából kiderült, hogy nagy volt az az anyag, amelyet értelmezniük kellett, és túl kevés volt az a 75 perc, ami a rendelkezésükre állt. Más versenyzők is erre panaszkodtak.

Február 27-én, a Gyergyószentmiklóson rendezett első fordulóban, megyei legjobbként Ábrahám Imre 94.00 ponttal, míg Dranganagiu Lóránd 87.25 ponttal jutott tovább. Eredmények ITT.

IMG_1603

A „George Apostu” Nemzeti Művészeti Kollégium

A második szakasz megmérettetései három helyszínen kerültek megrendezésre: a már említett Bákóban, valamint Kolozsváron és Bukarestben. A három helyszín eredményeinek összesítése után a második forduló legeredményesebb versenyzőit európai kirándulásokkal vagy a Kenguru Táborban való részvétellel fogják jutalmazni. Az első tíz helyezett a Joey, a Wallaby, a Grey Kangaroo és a Red Kangaroo kategóriákban ingyenesen részt vehetnek Bukarestben a számítógép-alapú (computer‑based) Cambridge nyelvvizsgán a Cambridge Bizonyítvány megszerzéséért. A Cambridge nyelvvizsga a második szakaszban választott szintnek felel meg (Joey – KET; Wallaby – PET; Grey Kangaroo – FCE; Red Kangaroo – CAE).

A címfotón Ábrahám Imre és Dranganagiu Lóránd

Kérem ossza meg ismerőseivel: