Sikeres bemutató után Maroshévízre utazott a Figura
A Kövekkel a zsebében című előadással
Sikeres bemutatón van túl a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Október 21-én láthatta először a közönség Botos Bálint rendezésében Theresia Walser Közel sincs már e vadság erdeinkben című darabját. A produkció október 23-án is teltház előtt zajlott, az előadás legközelebb November 27-én tekinthető meg. A kortárs német drámaírónő szövegének magyar nyelvű ősbemutatója Hargita Megye Tanácsa a Fiatal rendezők a Figuránál című kulturális program keretében valósult meg.
Ezen a héten október 26-án (szerdán) és 27-én (csütörtökön) este 7 órától a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum dísztermében kerül két alkalommal bemutatásra a Figura Kövekkel a zsebében című előadása. Marie Jones darabja Kolozsi Borsos Gábor és Moşu Norbert-László előadásában tekinthető meg, a produkció rendezője Csuja László.
A két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, mely egy amerikai filmstáb írországi filmforgatását meséli el.
Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük.
Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz…
Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyek válthatók Deme Károly Zsoltnál a Kemény János Elméleti Líceumban, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Helyfoglalás a 0727-820-551-es telefonszámon.
Az előadás a Színház Hargita Megyének program része, mely Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Maroshévízi Polgármesteri Hivatal támogatásával jön létre.