Sikerült létrehozni a városi fűtésszolgáltatót
FONTOS döntés született a mai tanácsülésen
A mai rendes tanácsülésen sikerült létrehozni a városi fűtésszolgáltatót, amely a tanács alárendeltségébe tartozik, így közelebb kerültünk a fűtéskérdés megoldásához.
Az ülés, sajnálatos módon egy incidenssel kezdődött. A POL tanácsosa, a képviselő kollégák előzetes informálása nélkül elkezdte az ülés rögzítését, aminek etikátlansága megdöbbenést váltott ki a többi 16 képviselő körében és nemtetszésünket fejeztük ki.
Mindannyian egyetértünk azzal, hogy az ülések nyilvánosak, ennek érdekében hivatalos felvétel készül, amely bármely lakó számára elérhető, ugyanakkor meghívást kapnak a sajtó képviselői is a lakosság objektív tájékoztatása céljából.
Nem tartjuk etikusnak, hogy akkreditáció nélkül, kétséges minőségű eszközökkel, szubjektív szemszögből rögzített felvételt készítsen és közzé tegyen esetleges félretájékoztatás céljából bármelyik képviselő is.
Csapatunk javasolta megfelelő minőségű technikai eszköz megvásárlását, ami lehetővé teszi jó minőségű felvétel készítését.
Tovább is várunk mindenkit szeretettel a tanácsülésekre.