Stop, állj meg és nézz!
A legtöbbek által látott magyar bábjáték a Figuránál
November 28-án, szerda este 7 órától a Figura Stúdió Színház stúdiótermében látható az egri Mikropódium Családi Bábszínház Stop, állj meg és nézz! című előadása, mely 3 éves kortól minden korosztálynak ajánlott.
A produkció jelenleg a legismertebb, legtöbbek által látott magyar bábjáték, mely több, mint 300 nemzetközi fesztivál meghívottja volt, 9 japán turné és sok európai fesztivál szakmai- és közönségdíját kapta.
Lénárt András, az előadás immár világhírű alkotója azért adta ezt a címet az előadásnak, mert egy különleges szabadtéri előadást szeretett volna készíteni.
Nem egy hangos, dobokkal, kiabálással csalogatót, hanem egy intim, kedves, érzelemben gazdag játékot azoknak, akik érzékenyek a finomságokra, akik oda tudnak figyelni egy másfajta megjelenésre, közlési módra. Azoknak, akik pár percre meg tudnak állni, elfelejtve a rohanást, a mindennapi gondokat és rá tudnak csodálkozni a bábjáték csodálatos világára.
A produkció a bábos világban is egy különleges előadásnak számít. Az elmúlt században sok színházi kísérletet tettek a ma már híres alkotók, feszegetve a színházi nyelvezet határait. Ez az előadás a bábszínházzal teszi mindezt. Úgy vonja be a közönséget a játékba, hogy a végén mindenki a saját történetét éli meg. A produkció teremtéstörténeti alapon működteti a nézői fantáziát, számos meglepetést mutatva vezeti a nézőt a történet megértéséhez.
Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között, vagy előadások előtt fél órával a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen. Online jegyvásárlás a www.biletmaster.ro oldalon.