Szárnyaló ifjak

    Péntektől gyerekekkel folytatódik a Fölszállott a páva

    Harmadik évadjához érkezett a közmédia sikersorozata, a Fölszállott a páva. Ezúttal a gyermekeké a főszerep. A nyolc válogatófilmet a Duna most péntektől hetente tűzi műsorra.

    Az MTVA és a Hagyományok Háza ez év januárjában hirdette meg harmadik alkalommal a Fölszállott a páva népzene- és néptánc vetélkedőjét. A kiírás szerint a versenyre 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal jelentkezhettek. A területi válogatások során a zsűri 48 versenyzőt választ ki, akik a közmédia jóvoltából először egy balatoni felkészítő táborban ismerkednek egymással, a mesterekkel és a stábbal, majd a budapesti stúdióban folytatják a megmérettetést. Továbbra is négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint néptáncegyüttesek állnak majd színpadra.

pava

    A november 6-án kezdődő 4 elődöntőt a 2 középdöntő követi, a december 18-ai döntőben pedig győztest hirdetünk – noha csak pontszámok szerint, hiszen ebben az évadban mindenki már nyertes. A nyár folyamán készített interjúk megerősítik, hogy a gyerekeket jelentkezésükben az előző két évad műsorainak hangulata motiválta; szeretnének részesei lenni a Páva élménynek, megmutatni tudásukat és új barátokra lelni. Számukra – ahogy a szeptember 4-étől, péntekenként sugárzásra kerülő filmek is bizonyítják – kívánságuk maradéktalanul teljesült.

    Elsőként a szekszárdi, első területi válogatásról készült összeállítás kerül a közönség elé. Az ifjú tehetségek Tolna és Sárköz csodálatosan gazdag szokásvilágát és folklórját mutatják be, ahol mindig is különleges helyet foglalt el a táncélet. A magas színvonalú produkciók mellett a nézők azt is megtudhatják, hogy miért nem szabad a fiúnak kiengedni a kezéből a gyeplőt, miért veszélyes napközisnek lenni, valamint, hogyan lehet nyolcévesen legyűrni a stresszt. A válogatófilmek végén pedig kiderül, hogy az adott területről kik jutottak tovább, kikkel találkozunk majd a budapesti stúdióban.

pava1

    További részleteket az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/musor/pava vagy a műsor Facebook oldalán találnak.

    Az első Fölszállott a páva vetélkedősorozatot a két intézmény 2012-ben hirdette meg. A kezdeményezéssel a szervezők tisztelegni kívántak mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az elmúlt négy évtized alatt is életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát.

    A vetélkedő ars poeticáját Kodály Zoltán egyik örökérvényű gondolata adta: „Amint nyelvet nem cseréltünk ezer év alatt, zenénk ősi gyökereit sem hagytuk el. Mai napig ez a zenerendszer a gyökere egész népünk zenei gondolkodásának. Nemzeti öntudatunk tudatalatti részének, a talán soha egészen nem tudatosíthatónak, éppen ösztönösségében döntő elemei nyelvi és zenei képzeteink.”

    Az első verseny sikere nyomán a két intézmény egy évre rá újabb sorozat mellett döntött. A felhívásra 291 produkció jelentkezett, ami a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több, mint 1500 személyt jelentett.

    A népzenei versenyek rendezésében a közmédia jelentős múltra tekint vissza. A Magyar Televízió a hatvanas évek végétől négy alkalommal rendezte meg a Röpülj páva népzenei vetélkedőt, a Nyílik a rózsa pedig két alkalommal a népdal és nótaéneklés tehetségeit karolta fel. E megmérettetések nyomán olyan kiváló művészek indultak el a pályán, mint Szvorák Katalin, Budai Ilona, vagy Balogh Márton. A Magyar Rádió az ezredfordulótól három alkalommal, a Magyar Rádió Népzenei Versenyével kedveskedett hallgatóinak.

Adás: Duna Televízió, szeptember 4., péntek 20:30 órakor

Csermák Zoltán

Kérem ossza meg ismerőseivel: