Szavazásra buzdít az ARBOR

Arbor-közlemény

2016. december 11. olyan dátum, amikor sorsunk alakulásának kovácsai lehetünk.

Az ARBOR Vállalkozók Szövetsége arra buzdítja a szavazati joggal rendelkezőket, éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a térségünkért végzendő munkára felhatalmazást adhatnak. Mindezt persze a fent említett dátumon megszervezett parlamenti választáson való aktív részvétellel tudjuk elérni.

Fontos, hogy minél nagyobb számban járuljunk az urnák elé, hogy mindazok, akik bejutnak a romániai döntéshozók közé, ne egy gyér, bátortalan, „ó, jobb úgysem lesz!”, mentalitású támogatottságot kapjanak, hanem a nagyszámú részvétel hatására érezzék, hogy a vállalt feladatokat komolyan kell venni, ezeket kötelességük teljesíteni, valamint rendszeresen a választók elé kell állni, és az elvégzett munkáról számot kell adni.

A politikusokat akkor tudjuk felelősségre vonni, ha mindannyian felelősségteljes polgárok vagyunk, és ennek a felelősségnek megfelelően elmegyünk szavazni.

Ha a több mint 32–34 választott teszi a dolgát jövőtől, és persze azt jól, akkor talán elmúlik az utolsó vonat szindrómánk. És akkor fiataljaink nemcsak mennek, hanem remélhetőleg jönnek is. Haza.

Az adventi időszakban áldott készülődést kíván az ARBOR.

De addig is: szavazzunk!!!

Kérem ossza meg ismerőseivel: