Székely HokiVerbunk Gyergyóban

Szerdán, július 20-án

Bartalis István, Sofron István és Becze Tihamér lesz a gyergyószéki jégkorongközösség vendége szerdán, július 20-án.

A jelenkor három legnevesebb székely hokisa látogatásának célja, hogy népszerűsítsék a sportágat, maguk példáján mutatva meg, hogy érdemes hokizni, és aki keményen dolgozik sokra viheti.

A Székely HokiVerbunk nevet viselő toborzó megmozdulás mottója is erre utal, idézet Ady Endre verséből: “Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek.“

Bartalis, Sofron és Becze elsősorban a gyermekeket várja, az egész gyergyói térségből, a jelenlegi utánpótlás-korosztályokhoz tartozókat és méginkább a kisebbeket, akik ezután húznának korcsolyát. Persze, szívesen látnak minden jégkorongkedvelőt, szurkolót is.

Lehetséges lesz elbeszélgetni velük, aláírásokat is osztogatnak, és persze közös fotózkodásra is lesz alkalom.

A hokis toborzó szerdán, 16:30-tól 18:30-ig zajlik majd a gyergyószentmiklósi kultúrház előtti parkolóban, különböző vetélkedők, szórakoztató sportos játékok várják a gyermekeket. Ezt követően pedig 19:00 órától a kultúrház belső udvarán, a Yourlivingroom teraszon közönségtalálkozóra kerül sor.

Kérem ossza meg ismerőseivel: