Székelyföldért és a nemzeti régiókért megmozgatjuk Európát!

Csak a szervezők adnak hiteles tájékoztatást!

A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése február 7-étől az utolsó meghosszabbítási szakaszába érkezett. Célunk: megerősíteni a sikert, több országban kell még a küszöb fölött is aláírásokat gyűjteni, és érdekünk, hogy a kilenc országnál több országban is teljesüljön a területi kritérium.

Joggal nevezzük igazi polgári kezdeményezésnek a teljes folyamatot, hiszen a szervezők számtalan helyről kaptak segítséget, sőt, nem egy segítő annyira a sajátjának érezte a kezdeményezést, hogy párhuzamos, saját kontextust teremtett köré, így buzdítva aláírásra ismerőseit. Ha ezt tekintjük az európai polgári kezdeményezés modelljének, akkor az ennek következtében keletkezett félreértések, a kezdeményezés tartalmától eltérő értelmezések sem jelentenek hátrányt a végső cél elérése szempontjából. Köszönet érte mindenkinek.

Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kezdeményezés tartalmáról, értelmezéséről, folytatásáról, további lépéseiről csak az számít hiteles tájékoztatásnak, amelyet a kezdeményezés polgári bizottságának két vezetője – Izsák Balázs és Dabis Attila – ad. Éppen ezért azt kérjük minden szimpatizánsunktól, és a sajtó munkatársaitól egyaránt, hogy kísérjék figyelemmel a Székely Nemzeti Tanács és a nemzeti régiók honlapjait, a Székely Nemzeti Tanács és a Citizens’ Initiative for National Regions Facebook-oldalát, valamint a Székely Nemzeti Tanács sajtóközleményeit. A legfontosabb dolog, hogy a külső segítők által terjesztett alternatív értelmezések ellenére sem változott a nemzeti régiós kezdeményezés eredeti tartalma, tehát az, amire az emberek az aláírásukat adták. Nem változtak a célkitűzések sem, a szervezők a békés építkezésben látják a nemzeti régiók – a tagállamoknak és Európai Uniónak is hasznos – felemelkedését, és soha nem folyamodnak fenyegető magatartáshoz, hiszen ez idegen magától a kezdeményezéstől.

Végezetül nem változott az sem, hogy a kezdeményező polgári bizottság fog dönteni arról, milyen tartalmú jogszabálytervezetet fog az Európai Bizottság számára bemutatni az aláírásgyűjtés sikeres lezárását követően, és egyedül jogosult bármilyen lobbitevékenységre vagy annak irányítására a kezdeményezés sikerességéhez és eredményességéhez.

Május 7-éig Székelyföldért és a nemzeti régiókért megmozgatjuk Európát!

Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Kérem ossza meg ismerőseivel: