Székelyföldért! – Írd alá és terjeszd a hírt!

Székelyföld státusának a rendezéséért

Köszönet!

A Székelyföldért Társaság ismét kitett magáért, aki a részletekre kíváncsi, annak ajánlom a figyelmébe ezt.
Azzal pedig csak egyetérteni lehet, hogy járható az az út is, hogy következetesen újra és újra megfogalmazzuk ugyanazt az elvárást, de talán célravezetőbb azzal egy időben folyamatosan keresni az új utakat is. Márpedig tegnap (március 10-én – A szerk. megj.) Budapesten két ilyenről is szó volt, amelyek közül most arra szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, aminek a sikere rajtunk múlik. Egy aláírásgyűjtés, ami azt célozza, hogy a magyar és a román kormány vegye elő a két ország alapszerződését, s az abban leírtaknak megfelelően kezdjen mihamarabb tárgyalásokat, egyeztetést Székelyföld státusáról. S ráadásképpen megszólíttatik az Európa Tanács is, amelyik az ukrajnai konfliktus rendezése során igen aktív, s aminek a figyelmét már korábban is felhívta a Székely Nemzeti Tanács arra, hogy fordítson energiát a konfliktusok megelőzésére is. Hisz az nem csak olcsóbb, de fájdalom mentesebb eljárás is, s mint ilyen igencsak kívánatos. Arra kérek tehát mindenkit, hogy írja alá a petíciót, de ezzel ne elégedjen meg, terjessze is a hírét, mert mint köztudott, egy ilyen esetben a nagy szám a hatásos. Aláírni itt lehet.

Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: