Székelyföldi terrorvád

Tények, vádak, vélemények, sajtókommentárok

Az ügyészség szerint egy kukában akartak robbanószerkezetet elrejteni

    Egy október 10-ei összejövetelükön tervezték el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjai, hogy petárdákból összeállított robbanószerkezetet hoznak működésbe Románia nemzeti ünnepén Kézdivásárhelyen, amelyet a katonai parádé útvonala közelében, egy szemeteskukában akartak elrejteni – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva.

    A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) abban a táblabírósághoz eljuttatott kérésben közölt részleteket az állítólagos merényletkísérletről, amellyel elérte Beke Istvánnak, a HVIM kézdivásárhelyi szervezete elnökének előzetes letartóztatását.
    A gyanúsított állítólag azt mondta, a bombát úgy is fel tudja robbantani, hogy sem ő, sem családja nem lesz a városban. Beke István Attila az október 10-i találkozón elmagyarázta társainak, hogy egy mobiltelefonról a főtéri üzlethelyisége térfigyelő kameráját is távolról el tudja érni, hogy figyelemmel követhessék a román nemzeti ünnepen rendezendő felvonulást – idézte a Mediafax a DIICOT előzetes letartóztatási kérelmét.
    Állítólag megbeszélték, hogy a robbantáshoz egy új mobiltelefont használnak, amelyet aztán megsemmisítenek, Beke István Attila pedig vásárolt is egy új készüléket a Rezistent telefon.ro webáruháztól.
    “Megér egy próbát, nem tudhatod, ízlik-e a pizza, ha nem kóstolod meg. Legalább szerzünk egy kis tapasztalatot” – idézte az ügyészség a lehallgatott beszélgetés résztvevőit, akik a “pizzát” a házi készítésű bomba fedőneveként használták.
    A Mediafax úgy tudja, a DIICOT-nál október 23-án tett feljelentést a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a HVIM Kovászna megyei csoportja ellen. A SRI ebben úgy fogalmazott, hogy a csoport tagjai “közvetlen kapcsolatban állnak a magyar szélsőséges Jobbik politikai alakulat, és a – magyar Alkotmányvédelmi Hivatal által terrorista jellegű szervezetként elismert Betyársereg” vezetőivel.
    “A tavalyi évtől kezdődően egyes külföldiek, illetve kettős állampolgárok fizikai képességeik fejlesztésére bátorították a szélsőségesen nacionalista HVIM romániai tagjait, erőszakos cselekmények elkövetése érdekében, amelyek autonomista és revizionista célkitűzéseik megvalósulásához (Nagy Magyarország helyreállításához) vezethetnek” – írta az előzetes letartóztatási kérelmében a DIICOT. A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, akit az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándékával gyanúsítanak, amit 10-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntet a román büntető törvénykönyv.

Baranyi László/MTI


Előzetes letartóztatásba került a feltételezett kézdivásárhelyi merényletkísérlet gyanúsítottja

    A bukaresti táblabíróság kedden, kevéssel éjfél előtt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsít – közölte honlapján a táblabíróság.

    A kényszerintézkedésről hozott döntés ellen 48 órán belül lehet fellebbezni. 
    A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT) kedden, a román nemzeti ünnepen közölte, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott rendezvényen. 
    A DIICOT honlapján közzétett közlemény szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. 
    A Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Hírmondó című napilap szerdai számában arról írt, hogy a 40 éves vállalkozó lakásán és biztonságtechnikai felszereléseket forgalmazó cégénél is házkutatást tartottak az ügyészek, fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek. A vállalkozó felesége a lapnak elmondta, hogy a család és a cég számítógépeit, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos fegyverhez használt éjszakai látókészüléket, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, születésnapi tortához használt tűzijátékot foglaltak le és vittek el. 
    A lap szerint a rajtaütésnek köze lehet ahhoz, hogy Beke István tagja a Neoforum Siculorum Tactical Unit nevű bejegyzett sportegyesületnek, amely a paintballhoz hasonló airsoft hobbisportot űzi. Az airsoft egy műanyaglövedéket kilövő, alacsony energiájú légfegyverekkel játszott hobbisport. 
    A NATU-nak rövidített sportegyesület saját pályát hozott létre a Kézdivásárhellyel szomszédos Esztelneken, ahol csapatokban játsszák a stratégiai-taktikai játékot, és tagjai nemzetközi versenyekre is járnak. Az ügyészek a csapat több tagját is kihallgatták, de ellenük nem rendeltek el kényszerintézkedéseket.
    A Székely Hírmondó szerint a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetéseken a gyanúsított és a sportegyesület tagjai arról beszélgettek, hogy a meglévő eszközparkot egy airsoftgránáttal bővítenék, amely a játékban használt műanyag golyókat szórja szét. A házkutatások során azonban ilyen játékgránátot sem találtak.

Gazda Árpád/MTI


Egyes román sajtókommentárok megkérdőjelezik az állítólagos székelyföldi merényletkísérletet

    A román sajtó többnyire tárgyilagos hangnemben számolt be arról az ügyészségi bejelentésről, amely szerint egy kézdivásárhelyi magyar férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnepen, egyes kommentárok azonban megkérdőjelezik a merényletkísérlet komolyságát.

    A liberális hátterű Adevarulban Alina Mungiu-Pippidi a Miért nagyobb probléma a szélhámosság, mint a terrorizmus a románoknál című cikkében ironikus hangvételben ír arról, hogy miközben Párizs, Róma, Szentpétervár és Isztambul köztereit páncélosok őrzik, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy petárdázó magyarra csap le a “nemzetközi terrorizmus jól ismert központjában”, Kovászna megyében. A szerző  úgy vélekedett, hogy “bosszantó ez a román ködösítés minden december elsején és március 15-én”, mert szerinte már huszonöt éve bombasztikus címekkel gerjesztik a botrányt a nagymagyar veszélyről. “Csak nehogy egyszer tényleg jöjjön a farkas” – jegyezte meg.
    A Digi 24 hírtelevízió műsorában Cristian Tudor Popescu közismert publicista megjegyezte, mosolyra késztette, hogy a gyanúsítottat már akkor figyelték, amikor megfordult a fejében a merénylet gondolata, hiszen a gonosztevők minden lépését előre látó “éber hatóságokról” szóló történet az 1989 előtti Securitate-filmekre emlékezteti, amelyekben a kémeknek nem volt semmi esélyük. Ettől függetlenül a publicista szerint azt sem lehet kizárni, hogy valós fenyegetésről van szó.
    A jobboldali Evenimentul Zilei a Nekünk is vannak terroristáink című vezércikkében Dan Andronic egy sor kérdést fogalmazott meg, amelyek szerinte az összeesküvéselméletekhez szokott emberekben óhatatlanul felmerülnek. Miért pont december elseje előestéjén kellett lecsapni a gyanúsítottra, ha már augusztus óta figyelték, kit akart a feltételezett magyar terrorista megsebesíteni a magyarok lakta Kézdivásárhelyen, és vajon nem teszik-e őt a magyar szeparatisták hősévé azáltal, hogy bíróság elé hurcolják? 
    A cikkíró szerint sokan az SRI és a terrorelhárítás önfényező reklámfogásának hiszik a székelyföldi rajtaütést, ugyanakkor leszögezi: a hatóságok nem engedhetik meg maguknak, hogy ne vegyék komolyan a “petárdás” fenyegetést. “Ha egy 400 petárdával durrogtató merénylőt nem vagytok képesek elfogni, mit fogtok kezdeni egy olyannal, aki kalasnyikovval akar lövöldözni?” – vágná a sajtó az SRI-vezetők fejéhez Andronic szerint, ha az állítólagos merénylőnek sikerült volna valóra váltania tervét.
    Az egyik népszerű román televíziós személyiség, Moise Guran egy blogbejegyzésben arról ír, hogy az SRI akciója a közvéleménynek szólt, mert egyébként a nagy sajtónyilvánosság nem segíti azt, hogy felderítsék az “irredenta terroristának lefestett, az embereket pukkantókkal ijesztgető bolond” esetleges kapcsolatainak felderítését. A szerző attól tart, hogy ezzel a korrupció elleni harcról akarják valami más irányba elterelni a figyelmet, pedig szerinte az ország biztonsága szempontjából továbbra is az a legfontosabb, hogy vezetőit ne lehessen megvásárolni.

MTI


Nem hisznek a román ügyészség terroristavádjának az erdélyi magyar lapok

    Kételyeiket fogalmazták meg az erdélyi magyar lapok a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) keddi bejelentésével kapcsolatban, mely szerint egy kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen.

A Krónika című erdélyi magyar napilap szerdai vezércikkében arról írt, hogy az erdélyi magyar terrorizmusról szóló bejelentés “abban az esetben is alapjaiban felforgatja a ’89-es rendszerváltás óta kialakított román-magyar együttélés viszonyrendszerét, ha bebizonyosodik: semmi sem igaz az egészből”.
A cikkíró egyértelműnek tartotta, hogy a román ügyészség “az egész Európát lázban tartó terrorveszélyt meglovagolva csapott le a Nagy-Magyarország visszaállításáról álmodozó szervezet kézdivásárhelyi tagjára”, akinek lefüleléséhez kapóra jött, hogy az anyaországi hatóságok éppen mostanság számoltak fel egy, állítólag éppen Orbán Viktor miniszterelnök ellen merényletet kitervelő szélsőséges szervezetet.
“Mindez elegendő ok lesz a bukaresti Colectiv klubtragédia és az azt követő tüntetéshullám mögött is magyar provokációt sejtő többségi körök számára, hogy terrorcselekedetként állítsanak be mindenféle autonómiatörekvést vagy olyan kísérletet, amely a romániai magyar közösség jogainak érvényesülését célozza. Még abban az esetben is, ha a házi készítésű pokolgép összeeszkábálására alkalmas kellékekről kiderül, hogy tulajdonképpen csillagszóró és petárda” – írja szerdai vezércikkében a Krónika.
A Háromszék című székelyföldi napilap szerdai vezércikkében arról írt, hogy a terrortámadás meghiúsításáról szóló ügyészségi bejelentésnek megvolt a jól előkészített felvezetése. “Két nappal korábban ugyanis egy szociáldemokrata képviselő hozta összefüggésbe a Colectiv klubban történt tragikus tűzesetet, a Ponta-kormány bukását egy Magyarországról szervezett, Erdély elszakítását célzó akcióval. Majd Sepsiszentgyörgyön tűnt el a román zászló, senki nem látta, hogyan, mikor, s bár nagy erőkkel nyomoznak, azóta sem került elő a tettes”.
A lap értékelése szerint a terrortámadás gyanúja – mely percek alatt kész ténnyé vált a román közvélemény szemében – “sötét erők forgatókönyvét” vetíti előre.
“A jelek szerint így próbálják elejét venni minden további követelésünknek, terrorcselekménnyé nyilvánítani az autonómiaharcot, terroristává, aki jogainkért emeli fel szavát. Elérni, hogy a románság szemében ismét a magyar közösség váljék fő ellenséggé, hogy a terrorveszélytől rettegő Európában ne akadjon, aki védelmébe vegyen” – állapította meg a Háromszék vezércikkírója.

(MTI)


A HVIM visszautasítja a kézdivásárhelyi merényletvádat

    A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) visszautasítja a vádakat azzal kapcsolatban, hogy bármilyen merényletet kívántak volna elkövetni. A szervezet keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) közlésére reagált, amely szerint házi készítésű bombát akart robbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen a HVIM egyik helyi vezetője, akit őrizetbe vettek.

A HVIM közölte: székelyföldi szervezetük “elképesztő zaklatásnak és titkosszolgálati rágalmaknak” van kitéve az elmúlt huszonnégy órában. Több tagjuknál és szimpatizánsuknál házkutatást tartottak, két embert kihallgattak, egyiküket, B.I.-t őrizetbe vették Bukarestben. Azt írták: minden hatósági intézkedés “teljesen törvénytelen” volt, a kihallgatáson nem engedélyezték ügyvéd jelenlétét, a jegyzőkönyveket csak románul állították ki, nem biztosítottak tolmácsot.
Álláspontjuk szerint a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az ügyben kiadott sajtóközleménye “hemzseg a hazugságoktól”, mivel “semmiféle robbanóanyagot nem találtak a házkutatások során, és semmilyen olyan eszközt, ami egy, a SRI által képzelt merénylethez felhasználható lenne”. Hozzátették: “zászlókat, pólókat, szilveszteri petárdát, airsoft használt optikai segédeszközt, egy airsofthoz használt szirénát” és a szülinapi tortáról a csillagszórót” foglalták le.
Azt írták: “a képtelen rágalmak miatt” a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz, a nemzetközi sajtóhoz és jogvédő szervezetekhez fognak fordulni.

(MTI)
(Címfotó: hvim.hu)

Kérem ossza meg ismerőseivel: