Szemenszedett igazság

Bűnügyi komédia Gyergyóremetén

dsc_6808A Csíki Játékszín szeptember 18-án, vasárnap 19 órától Gyergyóremetén a Cseres Tibor bérletes nézőinek játssza a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiáját Parászka Miklós rendezésében. A bérlettel műsorra tűzött előadásora a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók a helyszínen. Jegyek ára felnőtteknek 20 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül.

A drámát először 1966-ban láthatta a közönség budapesti ősbemutatóján, a Madách Kamaraszínházbeli produkció, a szerző bevallása szerint, csak a dráma jelentősen cenzúrázott verzióját vihette színre. 1978-1980 között olaszországi sikerszéria következett, a Szemenszedett igazságot harmincnégy olasz színház mutatta be két év leforgása alatt és ezzel egyidőben Argentínában és Bolíviában is műsorra tűzték. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre épül, melynek alapötletét a szerző François Gayot de Pitaval világhírű bűneset-gyűjteményéből merítette.

Bresse városába új bíró érkezik. Hector Revalier feladata pontot tenni egy gyilkossági ügy végére. Az igazság oltárán elkötelezett új bíró számára a feladat első látásra egyszerűnek tűnik, noha elődei éppen eme bűntény felgöngyölítése közben őrültek meg vagy menekültek el a városból.


Csíki Játékszín – Csíkszereda Önkormányzati Színháza

MÜLLER PÉTER: SZEMENSZEDETT IGAZSÁG (bűnügyi komédia)

szemenszedett_igazsag-banner-web

Szereposztás:
HECTOR REVALIER, a bíró: PUSKÁS LÁSZLÓ;
SOPHIE, a felesége: DÁLNOKY CSILLA/ BOKOR ANDREA;
VÁROSKAPITÁNY: KERESZTES SZABOLCS;
AUGUSTE DE FRILLET, megyei főügyész: FÜLÖP ZOLTÁN;
KOCH, törvényszéki írnok: KOZMA ATTILA;
OSSIE VAUDEN, gazda: LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ;
VAUDENNÉ: ZSIGMOND ÉVA BEÁTA;
CLAUDE MORICE, tűzoltóparancsnok: BENDE SÁNDOR;
ANTON PIN, besurranó tolvaj: PAP TIBOR;
MOULIN, a Kacér Patkány tulajdonosa: FEKETE BERNADETTA;
JOSEPH VALLET, téglaégető: KOSZTÁNDI ZSOLT;
VALLET-NÉ, a felesége: SZABÓ ENIKŐ;
PATU, őrmester: VASS CSABA;
PATKÁNYFOGÓÁRUS: BILIBÓK ATTILA;
IDEGEN: GIACOMELLO ROBERTO;
WEBER, tűzoltó: KISS ERNŐ;
valamint ZAIBA ANIKÓ, ORBÁN LEVENTE.

Zenei munkatárs: VERESS ALBERT;
Dramaturg: BUDAHÁZI ATTILA;
Díszlet-jelmeztervező: PARÁSZKA MÁTÉ;

Rendező: PARÁSZKA MIKLÓS.

Kérem ossza meg ismerőseivel: