Szent István Templom és Plébánia

Heti hirdetés és miserend

Február 24.

HIRDETÉSEK 2019. FEBRUÁR 24–MÁRCIUS 3. KÖZÖTT

Folytatódnak a hittanórák a beosztás szerint. Várjuk a fiatalokat is ifiórára február 26-án, kedden 19 órára.

  Pénteken, március 1-én elsőpéntek, meglátogatjuk a betegeket. Ugyanakkor keresztelési felkészítőt tartunk este 18:30 órától a plébánián.

• A Városi Önkormányzat és a Művelődési Központ szervezésében március 3-án, vasárnap megrendezendő farsangtemetés programja:

– 11:30 Farsangtemetők felvonulása (indulás: a Szent Miklós-templom elől);
– 12:00 Farsangtemető ceremónia, Népművészeti Alkotóház udvara.

 Könyvbemutatóra hívjuk a kedves híveket holnap, február 25-én, hétfőn 19 órától a plébánia nagytermébe. Joyce Rupp, nemzetközileg elismert lelkiségi író, előadó és lelkigyakorlat-kísérő amerikai szerzetesnő két könyvének magyar fordítását jelentette meg a Verbum kiadó. A szerző műveit a mélyen megélt lelkiség és a mindennapok gyakorlatiassága, a művészi ihlet és a sokrétű tudás, valamint a bölcs kísérő és a küzdő lelki társ vonásainak egyensúlya jellemzi. A kötetek bemutatóján közreműködik Bereczki Szilvia segítőnővér és Szőcs Csaba plébános.

 Az Arbor és a Szent István plébánia szeretettel hív mindenkit a “Védjük, meg amíg van” előadássorozat keretében tartandó “Huzat és egyéb állatfajták” – Dr. Székely Zsolt fogászati előadására. Az előadás a plébánia nagytermében lesz február 28-án, csütörtök 19 órától.

 A kedves hívek figyelmébe ajánljuk, hogy mindazon személyek, akik rendelkeznek jövedelmi adójuk 2%-ával felajánlhatják az egyháznak is. A kitöltendő nyomtatványokat átvehetik a templom kijáratánál. Fontos tudni, hogy idéntől a leadási határidő MÁRCIUS 15. A nyomtatványokat az első pontnál a személyes adatokkal kitöltve és aláírva a plébánia irodájában kell leadni legkésőbb március 10-ig.

 Folyó év június 1-én Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat. A szervezők kérik a főegyházmegye plébánosait, hogy mérjék fel a zarándokok lehetséges létszámát. Ezért kérjük Önöket, hogy aki szeretne részt venni a pápalátogatáson, február 28-ig jelentse be a plébánia irodájában, e-mailben, vagy a plébánia Facebook-oldalán. Ugyanakkor már most jelezzük, hogy március 1-jétől online regisztráció lesz a belépők kibocsátása végett. Kellő időben közöljük a szükséges információkat.

 A sepsibükkszádi plébánia megsegítésére az elmúlt vasárnapi perselyezés során 2366,00 lej gyűlt össze. Isten fizesse a híveknek!


SZENTMISÉK SORRENDJE 2019. FEBRUÁR 24–MÁRCIUS 3. KÖZÖTT 

miserend
Kérem ossza meg ismerőseivel: