Szent István Templom és Plébánia

Heti hirdetés és miserend

November 3.

HIRDETÉSEK 2019. NOVEMBER 3–10. KÖZÖTT

Mivel a hónap első pénteke Mindenszentek napjára esett, az elsőpéntekes betegeket november 8-án látogatjuk meg. Ugyanekkor 19 órától tartjuk a keresztelni szándékozó szülők és keresztszülők részére a felkészítőt.

 Pénteken, november 8-án 19 órától folytatódik a Belső Iránytű előadássorozat. Előadást tart Vormair Emese – Lelkemet akarom gondozni, útitársat keresek hozzá. Kalandorok kerüljenek! címmel. Szeretettel várunk mindenkit.

 Ministránsfoglalkozás lesz szombaton de. 10 órától. Szeretettel várjuk a gyermekeket.

 Kézműves foglalkozás lesz gyermekeknek és kézimunkázni szerető felnőtteknek jövő szombaton 11 órától a plébánia hittantermében. Szeretettel várunk mindenkit!

 Mága Zoltán hegedűművész a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat részeként a Szt. Miklós templomban tart előadást november 5-én, kedden délután 16 óra 30 perctől. A koncertre jegyek válthatóak a sekrestyében és a plébánián. A jegy ára 20 lej. Ezen felül még adományokat fogadnak el a helyszínen.

 Támogató csoport indul a daganatos betegek számára a Caritas szervezésében. Érdeklődni és jelentkezni lehet András Ildikónál vagy a plébánián.

 A sekrestyében és az irodában kapható a Mihai Zoltán segédlelkész gyógyulásáról szóló könyv. Ára 25 lej.

 A gyergyóremetei Szt. Lénárd búcsút november 6-án, szerdán 11 órától tartják. Szeretettel várnak mindenkit!


SZENTMISÉK SORRENDJE 2019. NOVEMBER 3–10. KÖZÖTT

miserend

Kérem ossza meg ismerőseivel: