Szent István Templom és Plébánia

Hirdetések

Június 12.

Június hónapban minden este 17:45 órától Jézus Szíve litániát végzünk.
 Elsősorban a ferences templomokban, de mára már sok más helyen is, ahol Szent Antal tiszteletet tartanak, szokás a szent emléknapján a liliom szentelés és a gyermekek megáldása. A liliom, amely a keresztény művészetben a tisztaság, az ártatlanság és a szüzesség jelképe, az Úr Jézus pedig a mezők liliomára utalva hirdette meg nekünk a gondviselésbe vetett gyermeki bizalom örömhírét. Amikor az Egyház Szent Antal napján liliomokat szentel Isten kegyelmet osztogató erejét dicséri, a gyermekeket pedig arra buzdítsa, hogy a fehér liliomokhoz híven őrizzék meg lelkük fehérségét, tündöklő tisztaságát.
Ezért hétfőn, június 13-án a 18:00 órás szentmise keretében tartjuk a gyermekek megáldását és a liliomszentelést. Kérjük a híveket, bizalommal hozzák gyermekeiket, unokáikat e szép ünnepségre.
 Diákok nyári lelki táborai Ivóban: I–VI. osztályosoknak, június 25–29. között. A nagyobbaknak július 9–13. között lesz. Iratkozni lehet a hitoktatóknál, valamint a Szent Miklós plébánián. A tábor költségei 80 lej. Az iratkozásnál kérünk 30 lej előleget.
 A gyulafehérvári RK. Teológiai Líceum felvételit-vizsgát hirdet a IX. osztályába fiúknak. Ugyanakkor, akik papi hivatást éreznek, jelentkezhetnek a papnevelő intézetbe. Érdeklődni a plébánián.
 Újra kaphatóak:

– a Márton Áron életét bemutató film támogatására szolgáló filmkocka jegyek.
– az Imádkozzunk Áron püspökkel című imafüzet.
– az elmúlt héten bemutatott Sokarcú irgalmasság című könyv.

Megvásárolhatók a plébánia irodában.
 Az elsőáldozási és bérmálási csoportképek és DVD-k átvehetők a plébánia irodában.

Kérem ossza meg ismerőseivel: