Szent István Templom és Plébánia

Hirdetések

Június 11.

Hétfőn, június 12-én várjuk az idei utolsó hittanórára az elsőáldozókat.

 Június hónapban minden este 17:45 órától Jézus Szíve litániát végzünk.

 Elsősorban a ferences templomokban, de mára már sok más helyen is, ahol Szent Antal tiszteletet tartanak, szokás a szent emléknapján a liliom szentelés és a gyermekek megáldása. Amikor az Egyház Szent Antal napján liliomokat szentel Isten kegyelmet osztogató erejét dicséri, a gyermekeket pedig arra buzdítja, hogy a fehér liliomokhoz híven őrizzék meg lelkük fehérségét, tündöklő tisztaságát.
Ezért kedden, június 13-án a 18 órás szentmise keretében tartjuk a gyermekek megáldását és a liliomszentelést. Kérjük a híveket, bizalommal hozzák gyermekeiket, unokáikat e szép ünnepségre.

 Június 15-én, csütörtökön Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. Kötelező ünnep, irodai szolgálat nincs. A szentmise de. 11 órakor lesz. Este 19 órától ünnepi szentmise lesz a Szent Miklós templomban, utána pedig az Úrnapi körmenet a főtéren, mindkét plébánia híveinek részére. Az ünnep szebbé tételéhez, virágok hintéséhez, kérjük az elsőáldozókat, hogy fél órával a szentmise előtt menjenek a Szent Miklós plébániára és vigyenek virágot magukkal.

 Templomunkban jövő vasárnap, június 18-án tartjuk a 25 és 50 éves, vagy 60 éves házassági évfordulók megünneplését. Kérjük a jubilálókat és hozzátartozóikat jelentsék a plébánián az ünneplő párokat.

 Szintén jövő vasárnap, június 18-án 11 órától Ditróban búcsú és bérmálás.

Július 6-9. között tarjuk az Evangelizációs Bibliahét Tábort az óvodások és általános iskolások részére a Szent István plébánián. Jelentkezni lehet a plébánia irodában június 25-ig. Részvételi díj: 25 lej.

 Elkezdődtek a jelentkezések a jövőben esedékes bérmálásra. Várjuk mindazok jelentkezését, akik ősztől lesznek X. és XI. osztályosok és azokat is, akik valamilyen okból eddig elmaradtak. (felnőttek is jelentkezzenek)!

 Az elsőáldozók csoportképei és a DVD-k átvehetők a plébánia irodában.

 Zarándoklatot szerveznek Szőkefalvára június 17-én. Részletek a hirdetőtáblán!

 Utolsó kézműves foglalkozásra várják az érdeklődőket jövő szombaton, június 17-én d.e. 11 órára.

Kérem ossza meg ismerőseivel: