Szent István Templom és Plébánia

Hirdetések és miserend

Október 29.

Ma kezdődik a téli időszámítás. Templomunkban a szentmisék kezdési időpontja nem változik.

Kérjük mindazokat, akik Mindenszentek ünnepén síremléket szeretnének megszenteltetni, hogy jelentsék a plébánián.

Jövő héten a vakáció miatt nem lesznek hittanórák.

Mindenszentek ünnepén, november 1-én, a templomban de. 11 órától lesz szentmise. A temetőben szentmise lesz du. 16 órától. A síremlékek megszentelését, illetve az elhunytakért való imát a síroknál du. 14:00 órától elkezdjük, a szentmise után folytatjuk.

 Halottak napján, november 2-án, a 18 órás szentmise az egyházközségünkben idén elhunyt halottakért lesz felajánlva. Erre várjuk a hozzátartozókat és rokonokat.

 Mindenszentek és Halottak napján nincs irodai szolgálat.

 Felhívjuk a híveink figyelmét, hogy a temetőben kitett perselyekben gyűjtött pénz kizárólag a Szent Miklós plébánia javára megy. Ezért, aki a Szent István plébániát akarja támogatni, kérjük, adományát az ajtónál elhelyezett perselybe tegye. Köszönjük!

 Pénteken első péntek, meglátogatjuk a betegeket.

 Felkészítőt tartunk szülők és keresztszülők részére pénteken, november 3-án 18:30 órától a plébánián.

 Nők lelki napja lesz november 4-én szombaton 9:30–17:30 óra között a Szent Miklós plébánián. Szeretettel várják a nőket!

 EMMAUSZ kurzusra kerül sor november 10–12 között a plébániánkon. Az Emmausz kurzusban találkozunk Isten szavával, magával Jézussal. A kurzus célja, hogy találkozzunk az Igével és lángoljon a szívünk a Szentírás megismerésétől. Jelentkezni lehet a plébánián. A helyek száma korlátozott. Szeretettel várunk mindenkit!


Miserend október 29.–november 5.
miserend

Kérem ossza meg ismerőseivel: