Szent István Templom és Plébánia

Hirdetések

• Megkezdődtek a RÓRÁTÉ szentmisék hétfőtől péntekig reggel 6.00 órától. A Szent István templomban szombaton nincs roráté szentmise. A roráté szentmisék alkalmával gyónási lehetőség lesz egészen karácsonyig. Kiemeljük, hogy minden szerdán gyermekrorátét végzünk, ahová szeretettel várjuk a gyerekeket.
• Felkészítőt tartunk keresztelni szándékozó szülők és keresztszülők részére pénteken, dec. 4-én este 19 órától a plébánián.
• December 5-én, szombaton, az esti szentmise előtt adventi gyertyagyújtás lesz itt a templomban, azaz ünnepélyesen meggyújtjuk a második adventi gyertyát.
• A Szent Miklós egyházközség búcsúja, vasárnap, dec. 6-án lesz. Az ünnepi szentmise 12 órától kezdődik. Innen a keresztalja 11 órakor indul. Kérjük a híveinket, hogy a csatlakozzanak a Szent István templom keresztaljához. A meghívott vendég, Bátor Botond pálos szerzetes. A szentmisét követően a hagyományos körmenetre kerül sor, amely a Fogarasy püspök szobránál ünnepélyes áldással zárul.
• Vasárnap, december 6-án a város központjában, az esti szentmise után, 19.15 órától sor kerül az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtására.
• 2016-os katolikus falinaptár és forgatós naptár kapható a sekrestyében és a plébánia irodában.
• Az egyházközségben egyháztanács választás lesz. A jelöltek listája megtekinthető a templom előterében. Ha valakinek ellenvetése van, bármelyik jelölttel kapcsolatban, kifogását megfogalmazhatja zárt levélben, amelyet a plébánoshoz kell eljuttatni. Névtelen vagy aláíratlan levelet nem vesz figyelembe. A levelet a plébános bizalmasan kezeli.

Kérem ossza meg ismerőseivel: