Szent Miklós Templom és Plébánia

Heti hirdetés és miserend

Április 9.

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum felvételit vizsgát hirdet a 2018/2019-es iskolai évben induló IX. osztályába. Várják azoknak a jelenezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy egyszerűen katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni. Jelentkezni a plébánián.
A jövedelmi adójuk 2%-át felajánlhatják az egyháznak valamint a Szeretetkonyhának. A kitöltendő nyomtatványokat átvehetik a plébánia irodában és a sekrestyében és le lehet adni a plébánia irodájában. Előre is köszönjük.
Jövő szombaton, április 14-én lelkinap az egyháztanácsosoknak 9-14 óra között a Szent Miklós plébánián
Keresztény sajtó kapható a sekrestyében.
Szeretettel köszöntjük azokat, akik a jövő héten születés, névnapjukat vagy házassági évfordulójukat ünneplik. A jó Isten áldását és segítségét kérjük számukra.

Erdélyi turnén vesz részt a szigetvári zeneiskola diákjaiból álló zenekar, a Szívhúrosok. Gyergyószentmiklóson április 9-én, hétfőn délután öt órától mutatkoznak be a Szent Miklós római katolikus templomban. A koncert ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Gyergyószentmiklóson ezúttal az Evilági együttes két tagjának, Gábor Szabolcs és Orbán Ferenc zenés előadásával tisztelgünk a magyar líra előtt. Pilinszky János versei alapján írt dalokat hallhatunk este hét órától a művelődési ház stúdiótermében. Az előadásra a jegy ára 8 lej. Elővételben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók.

Országos méretű társadalmi projektre készül Magyarország legnagyobb férfiközössége, a Férfiak Klubja: a szervezet Kárpát-medence szerte számos helységben elülteti a Férfi Felelősség Fáját. Az új akcióval a férfiak családi és társadalmi felelősségvállalásának, értékközpontú példamutatásának a fontosságára hívják fel a figyelmet. Gyergyószentmiklóson április 12-én, 16 óra 30 perckor a Szent István-téren ültetjük el a Férfiak Felelősség Fáját. Az eseményen jelen lesz Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója és Böjte Csaba ferences szerzetes.


SZENTMISÉK SORRENDJE 2018. ÁPRILIS 9–15. között

szt_miklos_miserend

Kérem ossza meg ismerőseivel: