Szeptember 10-én kezdődik a 2018/2019-es tanév

Egy héttel rövidebb lesz a következő tanév

Szeptember 10-én kezdődik a 2018/2019-es tanév – döntött Valentin Popa oktatási miniszter a társadalmi partnerekkel való egyeztetést követően.

A tárca közleménye értelmében a társadalmi párbeszédért bizottság szerdai ülésének napirendjén a 2018/2019-es tanév rendjét előíró rendelettervezet, illetve több más, a közeljövőben jóváhagyásra kerülő projekt szerepelt.

“A felek által felsorakoztatott érvek meghallgatása után Valentin Popa oktatási miniszter úgy döntött, hogy a 2018/2019-es tanév szeptember 10-én kezdődik, a tavaszi vakáció pedig kéthetes lesz” – mutat rá a közlemény.

E szerint 2018/2019-es tanév 34 oktatási hétből (167 napból) áll, szeptember 10-én kezdődik, és 2019. június 14-én ér véget. A téli szünidő továbbra is három hétig tart, december 22-től 2019. január 13-ig (akárcsak a jelenlegi tanévben).

Megmarad a korábban sokak által bírált félévközi vakáció is: továbbra is egyhetes lesz, 2019. február 2-án kezdődik és 10-ig tart. A tavaszi szünidő kéthetes, 2019. április 20-tól május 5-ig tart. (Maszol)

Az ülésen ismertették továbbá a 2018/2019-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertan, valamint az érdemfokozatok odaítéléséről szóló metodológia tervezetét, amelyekhez két héten belül várnak javaslatokat a társadalmi partnerek részéről – mutat rá a közlemény.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: