Szlovák és cseh csapatok látogatnak Felcsíkra

Nagyszabású nemzetközi torna házgazdája lesz a Sapientia U23, ugyanis a székely jégkorong történetében először szlovák és cseh egyetemista csapatok látogatnak Felcsíkra. Az EUHL Sekler Cup nevet viselő megmérettetés egy önálló seregszemle, saját díjazottakkal, ugyanakkor az itt elért eredmények beleszámítanak az Európai Egyetemi Hoki Ligába is!

Az idei szezon egyik nagy újdonsága az volt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia életében, hogy a Sapientia EMTÉ-vel közösen alapított csapat már fennállásának második évében bemutatkozhatott a European University Hockey League nevet viselő bajnokságban. A versenysorozat kifejezetten azokat az európai együtteseket tömöríti, amelyek a tengerentúli egyetemi sport mintájára képzelik el az utánpótlás-képzést.

Minden EUHL-ben résztvevő gárda valamelyik jó hírű egyetemhez tartozik, és a sport mellett kiemelt hangsúlyt fektet a játékosok továbbtanulására is. Ennek a rendkívül inspiráló közösségnek lett a tagja idén a Sapientia U23. Del Pedrick és Antal István tanítványai már túl is vannak egy szlovákiai-csehországi-magyarországi túrán, ahol jó játékot mutatva biztató eredményeket értek el. Győzni tudtak Trencsénben, és a Hokiklub Budapest ellen is, de szoros, izgalmas meccset játszottak a prágai Károly Egyetem legjobbjaival szemben is.

Február 7-9. között újabb három EUHL-es mérkőzése lesz az egyetemistáinknak, ezúttal azonban hazai környezetben bizonyíthatnak. Az EUHL Sekler Cupon a házigazdán kívül az UK Praha, a Gladiators Trencin és az UKF Nitra vesz részt, közülük kerül ki a háromnapos torna aranyérmese is, de az itt összegyűjtött pontok az összesített bajnoki tabellán is komoly átrendeződésekhez vezethetnek.

Az EUHL-es hétvége során mindhárom nap két-két mérkőzést tekinthetnek majd meg a kilátogató nézők. 15 órától a vendégcsapatok találkozóira, 18.30-tól pedig a hazai érdekeltségű meccsekre kerül sor.

A tornára különböző kategóriájú belépők válthatók. A teljes bajnokságra érvényes bérlet 30 RON-ba kerül. A kétmeccses napi bérlet 15 RON, egy összecsapásra a jegy 10 RON a felnőttek, 5 RON pedig a gyerekek számára. Sapientiás diákigazolvánnyal a belépés ingyenes.

Antal István vezetőedző az EUHL Sekler Cup előtt összefoglalta, hogy milyen szakmai várakozások előzik meg a seregszemlét.

„Más hokikultúrából érkező csapatokkal szemben fogunk kiállni. Nyilván nem lesznek idegenek, hiszen a székelyföldi szurkolók láttak már cseh vagy szlovák játékosokat, viszont ez a junior szintű torna azért lesz fontos, mert felmérhetjük, hogy milyen szinten vagyunk hozzájuk képest, miben különbözik a játékstílusunk. Egyetemi csapatról lévén szó fizikálisan jóval közelebb állnak hozzánk, mint például a román bajnokság mezőnye. Ez lényeges különbség, de hozzá kell tenni, hogy jó néhányan közülük is szerepelnek hétről hétre a felnőttek között.

Ugyanúgy készülünk erre a bajnokságra is, mint minden más meccsre. Úgy megyünk majd ki minden alkalommal, hogy a győzni, fejlődni, javulni szeretnénk. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi vár ránk, az már az első kiszálláson bebizonyosodott, hogy közel vagyunk hozzájuk, meglátjuk, hazai pályán mire leszünk képesek” – tekintett előre Antal István.


A torna részletes programja

Február 7., péntek:

15.00 UKF Nitra – Gladiators Trencin
18.20 Megnyitó ünnepség
18.30 Sapientia U23 – UK Praha

Február 8., szombat:

15.00 Gladiators Trencin – UK Praha
18.30 Sapientia U23 – UKF Nitra

Február 9., vasárnap:

13.00 UK Praha – UKF Nitra
16.00 Sapientia U23 – Gladiators Trencin

18.00 Díjkiosztás

Kérem ossza meg ismerőseivel: