Szóljon a május az erdélyi csodákról!
Elindult az Erdély 7 csodája
Erdély 7 csodája címmel új kezdeményezést indított május elején a Transindex internetes portál és a goTransylvania applikációt fejlesztő Lynx Solutions. A kezdeményezés során 34 jelöltből választanak ki a szavazók hét erdélyi csodát – helyszínt, hagyományt, műemléket, épületet. De a hangsúly nem is a hét kiválasztotton van, hanem a jelölteken: azok népszerűsítésén, bemutatásán.
A kezdeményezők célja nem egy verseny kiélezése, hanem az értékek érdek nélküli bemutatása. Az, hogy felhívják a figyelmet Erdély csodáira, ezért igyekeznek minőségi környezetet és felületet biztosítani arra, hogy akár az itt lakók, akár az idelátogatók hiteles képet kapjanak azokról a szépségekről, amikről sok fáma szól, de amelyek mégsem kaphatnak helyet az országos imázsban.
Az Erdély 7 csodája kezdeményezés által szeretnék széles körben felhívni a figyelmet az erdélyi tájakra, szokásokra, művészetre, a történelemre és az épített örökségre.
A 34 csoda listáját, amelyet szakértők és szakmai szervezetek, közéleti személyiségek (Gyarmati Zsolt, Keszeg Vilmos, Hartel Tibor, Kisgyörgy Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Ungvári-Zrínyi Imre, az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Milvus Csoport, az Élő Erdély Egyesület, a Zöld Székelyföld Egyesület, a PONT Csoport) ajánlásai alapján állítottak össze, elsősorban gondolatébresztőnek szánják.
„Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lista korántsem teljes, számos nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló, ám ugyanannyira fantasztikus csoda nem került most be a válogatásba (hiszen minden általunk felkért személy és szervezet a számára legkedvesebb csodákat javasolta), ezért előre is elnézést kérünk. Ugyanakkor mi ebben elsősorban egy lehetőséget látunk a kezdeményezés folytatására és bővítésére, hiszen bőven vannak még csodáink, amik megérdemlik, hogy bemutassuk őket” – írják az Erdély 7 csodája honlapján.
A verseny a kezdeményezés honlapján (https://erdelyicsodak.transindex.ro/), illetve Android és iOS készülékeken futó mobilapplikáción (a goTransylvania útikalauz alkamazás keretében) zajlik, a közönségnek regisztráció után heti hét szavazata lesz, egészen május 28-ig, amikor lezárul a szavazás.
Az Erdély 7 csodája médiapartnerei: Marosvásárhelyi rádió, Kolozsvári rádió, Erdély FM, Sepsi rádió, Háromszék, Népújság, Hargita népe, Szabadság, Szatmári Friss Újság, Székely Hírmondó, Reggeli újság.