Szörnyülködés helyett radikális változtatásra van szükség
A kisérettségi vizsga rossz eredményeinek okai a rendszerben vannak
– Nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden évben csupán szörnyülködjünk a rossz eredményeken, aztán egy hét alatt megfeledkezzünk róla a következő vizsgaidőszakig. Fel kell hívni a kormány figyelmét, hogy radikális változtatásokra van szükség, hiszen nemcsak megyénkben, hanem az egész országban rosszak az eredmények. Márpedig ennyi rossz tanuló nem lehet – hangsúlyozta a kisérettségi vizsga eredményei kapcsán nyilatkozva Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint hosszú távú hatásai lesznek a gyenge eredményeknek, nem telnek meg a gimnáziumok és szakiskolák által meghirdetett helyek, ugyanakkor most is tapasztalható, hogy a tizenkettedikes diákok a rossz tanügyi rendszer miatt, illetve a nehéz érettségitől tartva nem is jelentkeznek a vizsgákra, így sokuk oklevél nélkül kerül ki a munkaerőpiacra.
Mint ismert, a Hargita megyei nyolcadikos tanulók kisérettségi eredményei rosszabbak a tavalyi 73,55 százalékos átlagnál: idén a 2712 tanulóból csupán 1832-en érték el az ötös fölötti átlagot, ami a vizsgázók 67,55 százalékát jelenti. Tavaly a románvizsgán részt vevők 55,62 százalékának sikerült megugrani a lécet, idén viszont csupán 51,7 százalék vette az akadályt, ezzel Hargita megye országos szinten a legutolsó helyen áll. A számokból látszik, hogy a kisérettségizők majdnem fele elbukott a románvizsgán. Hargita Megye Tanácsa minden évben ennek orvoslása érdekében felhívja az illetékesek figyelmét, hogy a román nyelv oktatásának megreformálására van szükség, arra, hogy a magyar diákok ne anyanyelvként tanulhassák az ország nyelvét.
Hargita Megye Tanácsa a témában számos konzultációt és kerekasztal-beszélgetést szervezett az oktatásügyi szereplőkkel. Mindezek mellett több levelet írtak a mindenkori miniszterelnöknek és az oktatási miniszternek. Az erről szóló kronológia elérhető a megyei tanács elemző csoportjának honlapján (http://elemzo.hargitamegye.ro/a-roman-nyelv-oktatasa-temakorben-tett-lepesek/)
A megyei tanács elemző csoportja tavaly júniusban készített tanulmánya a román nyelv- és irodalomoktatásának problémájárol itt olvasható.
Ugyancsak a témában készült felmérésből az is kiderül, hogy a szülők és pedagógusok több mint 90 százaléka nincs megelégedve a román nyelv oktatásának módszerével, ez pedig az oktatási rendszer hibája, derül ki a válaszokból. A felmérés itt érhető el.
A 2015-ös próbaérettségi, valamint a 2014-es érettségi eredményeiről készített infografikát is tanulmányozhatják.