Támogatást kapnak a családok a mesterséges megtermékenyítés költségeire

Beavatkozásonként 15 ezer lejjel segítenek

Anyagi támogatást nyújt a kormány a mesterséges megtermékenyítés költségeinek fedezésére a családoknak és az egyedülálló nőknek. 2022-ben 2.500 pár vagy egyedülálló kaphat támogatást, de az a cél, hogy 2023-tól kiterjesszék 10 ezer kedvezményezettre. Ezzel a kormány segíteni akarja azokat a családokat, akik egészségügyi okok miatt nem tudnak, de szeretnének gyermeket vállalni.

A kormányhatározat szerint azok a 20-45 év közötti nők kaphatnak támogatást, akiknek erre orvosi ajánlásuk van, egy évben pedig három beavatkozást támogat az állam, beavatkozásonként 15 ezer lejjel.

A jogszabállyal a kormány az egyre inkább csökkenő születésszámot akarja növelni, és a családokat akarja támogatni abban, hogy minden kívánt gyermek megszülethessen.

Az erre vonatkozó metodológiát 30 napon belül dolgozza ki a kormány, ezután lehet majd ismerni a feltételekre vonatkozó részleteket.

A kormányülés elején Gabriela Firea családügyi miniszter rámutatott, reményeik szerint az intézkedés hozzájárul majd a demográfiai hanyatlás megállításához. Mint mondta, tavaly mindössze 180 ezer gyermek született Romániában, és idén eddig ennél 20 százalékkal kevesebb. Sokan anyagi megfontolásból nem vállalnak gyereket, de egyre több olyan pár van, amelyeknek egészségügyi okok miatt nem születik gyerekük. Romániában minden ötödik pár meddőséggel küzd, és sokak számára lehetetlen a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges összeg előteremtése. Az ő segítségükre siet a kormány a 15 ezer lejes támogatással – szögezte le Firea. (Agerpres)


rmdsz.ro 
Kérem ossza meg ismerőseivel: