Tapasztalatszerzésben és elhelyezkedésben is segít Hargita Megye Tanácsa

Pályakezdőkkel és fiatal vállalkozókkal találkozott Borboly Csaba

Hargita Megye Tanácsa elkötelezte magát a fiatal vállalkozások mentorálása mellett – hangzott el március 20-án, hétfőn délután a csíkszeredai Cafe Freiben, ahol több mint harminc pályakezdővel és fiatal vállalkozóval beszélgetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A kolozsvári eseményt követően a megyeelnök most a csíkszeredaiakat hívta meg egy kötetlen beszélgetésre, hogy a pályakezdők többek között a megyei tanács fiatal munkatársainak is feltehessék kérdéseiket az intézmény nyújtotta lehetőségekről. A munkalehetőségek ismertetése mellett Borboly Csaba elmondta, hogy a megyei tanács a fejlesztési ügynökséget részben azzal a céllal hozta létre, hogy átfogó információcsomaggal segíthesse azokat, akik vállalkozást szeretnének indítani.

Ma már számtalan lehetősége van annak, aki vállalkozásba fog. Abban igyekszünk segíteni, hogy a jó elképzelések ne akadjanak el a bürokrácia útvesztőiben – tette hozzá Borboly Csaba hangsúlyozva, hogy a megyei tanács minden segítséget igyekszik megadni azoknak, akik felkeresik az intézményt.

Ezt erősítette meg Barabás Csaba kabinetvezető, a fejlesztési ügynökség korábbi vezetője, aki szerint a legfontosabb egy vállalkozás indításakor a megfelelő felkészültség és az információ.

Régen önerőből kellett vállalkozni, ma már olyan támogatási lehetőségek vannak, amelyeket kihasználva már a vállalkozás indulásakor nagy összegeket takaríthatunk meg – emelte ki Barabás Csaba hozzátéve, hogy a fejlesztési ügynökség Merj vállalkozni című kiadványa, illetve a pályázati kerekasztal programja, amellyel az aktuális pályázati lehetőségeket ismertetik, az elindulásban segíti a fiatalokat.

TalalkozoFrei2017marc20_4

Szőcs-Mátyás István Hargita Megye Tanácsa és alintézményei munkalehetőségeiről és a gyakornoki programról számolt be részletesen a pályakezdés előtt álló fiataloknak. Mint elhangzott, már középiskolás diákok is részt vehetnek az önkéntesprogramokban, az egyetemisták pedig gyakornokként szakuknak megfelelően betekintést nyerhetnek az intézmény működésébe, az oklevél megszerzését követően pedig már munkavállalóként is jelentkezhetnek a meghirdetett állásokra. A megyeelnök ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ugyanúgy, mint a vállalkozások esetében, a pályakezdő fiataloknak is igyekeznek pályaorientációs tanácsokat adni.

Az eseményen készült rövid videó és fotó megtekinthető Borboly Csaba közösségi oldalán: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1220901814623866/

Kérem ossza meg ismerőseivel: