Tárlat a kávéházban

Dr. Jakab Gyula geológus kezdeményezésére, a Közművelődési és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és elnöke dr. Márton László mérnök támogatásával  nyílt Ciobanu Iuliu alkotásaiból kiállítás a Réz Lámpás kávézóban.

Csütörtökön délután a rendhagyó képzőművészeti tárlatot hagyományteremtő szándékkal nyitották meg. A művészt és alkotásait román nyelven Szabó Zsolt tanár, magyar nyelven Balázs József festőművész méltatta. Románul verset Czírják István, magyar nyelven Varga Katalin Eszter salamonos diákok mondtak, fuvolán Siklódi Emese fuvolaművész játszott.

Gyergyószentmiklóstól-Gyergyószentmiklósig

Ciobanu Iuliu-ról, keveset beszélnek szülővárosában. Pedig itt él, itt alkot és álmodozik, ahogy az egy örökálmodozó, tehetséges, rendkívüli rajzkészséggel megáldott művészhez illik.

Rajzkészsége már korán megmutatkozik, de igazi tanítója, mestere nem lévén, a maga útján indul el. 1969-ben középiskolásként megyei első díjjal jutalmazzák Kasza Imre és Márkos András társaságában. Akkor, a Csíkszeredában már több tehetség gondozását vállaló Márton Árpád és Gaál András festőművészek csupán azt fűzték hozzá a szürrealista stílus szerelmesének alkotásaihoz, hogy zsenge korához nem illő gondolatokat ment át papírra, vászonra, amikor Tudomány a rossz szolgálatában című kompozícióját zsűrizték.

Mi mást mondhattak volna a kitűnő pedagógusok, akik a rajzkészség nélkülözhetetlen fejlesztésében előbb az alapok megtanítását tartották a követendőnek, hogy majd később, az így szerzett ismeretek birtokában kezdhessék meg tanítványaik a szárnyalást.

A Gyergyószentmiklóson Gyulaként ismert, magyar édesanya és román édesapa gyermeke e siker után beállt abba a sorba, ami elkerülhetetlen a kevésbé tehetségesek számára, de ami aztán kellő haszonnal kamatozott az ő esetében is. Itthon előbb Karácsony János látta el jó tanácsokkal és biztatta munkára, mert úgy vélte, Gyulánk nem veszi a legkomolyabban a gyakorlást. Aztán Karancsi Sándor irányította rövid ideig. Abban az időben – pl. Bukarestben – a képzőművészeti egyetem festészeti karára 33 jelentkező közül három juthatott be. Kettő közülük általában „kiválasztott”, az egy helyre pedig olyan – valóban tehetséges –, akit az egyetemen tanítók készítettek fel. Bukarestben egy ideig a jó nevű Câlţea Ştefan tanítványa, aztán két esztendeig a Márton Árpádé. Újabb felvételik, újabb két év, immár Kolozsvárott, ahol Tóth László és Tóth Ilona egyengette az útját. Aztán döntött: nem a festészetre, hanem a Ion Andreescu Egyetem tanárképző karára felvételizik. A Művészet pedagógiája szakon Simonyi György, Nica, a rektor irányította és Dobribán Emil asszisztens, festő.

Gyergyószentmiklóson a hatvanas évek végén már állított ki a tehetséges diák, az igazi biztatást ellenben egy, az ott kiállítóknak rangot is biztosító, Korunk Galériában szervezett közös tárlat jelentette.

Itthon nem sokat tudtunk róla, alkotásait nem ismertük. Kicsit elszakadt a szülőföldtől, ahova csak látogatóba érkezett néha haza.

1975 és 1994 között alig érkezett hír felőle, aztán érdekes módon a messzi Kanadából kezdtünk csupa jót hallani róla, ahol hitvesével, Klárával megpróbálnak letelepedni. Egyre elismertebb ott. Miniszterek, sőt Kanada leköszönő miniszterelnöke, kormányhivatalnokok, főpapok méltatták tehetségét, főleg miután elkészítette Montrealban A Szűz Mária és a gyermek Jézus című 160x 80 cm-es alkotást, illetve az újjáépített L’ Accueil Bonneau menhely számára az Őszi virágok című festményt.

Megnyílt az út előtte, rábízták az 1925-ben épült Saint-Ambroise templom falfestményeinek elkészítését. Csakhogy a sors ismét próbára tette. A már kanadai állampolgár nevelt fia felesége nem egyezett bele a családegyesítésbe, így 8 év után feleségével el kellett hagynia Kanadát, anélkül hogy egy igazit dobbanthatott volna.

2002-től ismét itthon élnek. Kolozsváron és Gyergyószentmiklóson. Még mondja valaki, hogy a 13-as szám balszerencsés. Most, hazatérésük után 13 évvel jelentkezik ugyanis ismét egyéni kiállítással. Előtte csak egy közös, a gyergyói képzőművészek számára a Pro Art Galériában szervezett tárlaton találkozhattunk a nevével.

Meggyőződésünk, hogy e most megnyitandó kiállítás a művész életében is mérföldkő lesz, hiszen rengeteg álmát hozhatja földközelbe. Mert álmai gyermekkorától szép számmal akadnak. Újabban például az üvegszobrászat izgatja.

A most kiállított anyagról lerí a művész kitűnő rajztudása, illetve arra való törekvése, hogy a téma alapos kidolgozásához, az üzenet pontosságához nélkülözhetetlen a minden egyes négyzetmilliméteres felület kidolgozása. Variációkból épül fel az anyag, válik egységessé, mintha visszatérő álmokat próbálna fülön csípni, miközben tudja: kétszer nem lehet ugyan abba a vízbe belelépni.

A vívódó ember ábrázolásával nem a lemondást sugallja. Lendület van grafikáin minden vonalban, szinte misztikus, bíztató erő sugárzik rajzaiból. A szürrealizmus szerelmesének alkotásait lehetetlen bármilyen stílusba besorolni, mert valamennyiből őriz jegyeket, valamennyi művészeti stílusban otthonosan mozog alkotójuk. Valószínű a művész sem örvendene valamelyik köpenynek, lett légyen szó expresszionizmusról, impresszionizmusról, vagy bármilyen avantgárd irányzatról. Ő csak álmait, illetve néha véleményét menti alkotásba. Önmagából csipeget, mint ama saját húsával fiait tápláló pelikán. Gondolkodtatni akar, láttatni. Megmásítani, megváltani a világot semmiképp. Nyugtáz és nem lázít, megállapít és nem magyaráz. Nagykorúnak tartja a szemlélőt, szabadnak hiszi, olyannak, akiben elsősorban a szeretet ereje munkál, nem a gyűlöleté. Számára nincs színre, fajra, nemre kiválasztható, esetleg kiváltságos. Minden és mindenki értékes a teremtésben.

Ezekkel az előrebocsájtásokkal közelítsenek alkotásaihoz. És ne siessenek, mert valamennyi kiállított alkotás aprólékos, pontos, amit csak az alaposan figyelő érzékelhet, majd értékelhet!

Fotó: Papp Dorottya