Tavaszias idő és csapadék várható
A következő két hétben marad a tavaszias időjárás, néhol megnövekszik a csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) által közzétett előrejelzésből.
A meteorológusok szerint 2017. március 6-a és 19-e között Erdélyben enyhe időre számíthatunk, az első héten 12, a másodikon 8-10 Ceslius-fok körül alakulnak a maximális hőértékek, míg a minimális, éjszakai értékek az első héten 2 és 0, a második héten mínusz 2, mínusz 1 Celsius-fok körüliek lesznek. Mindkét hétben csapadékra kell számítani, főleg március 6-9., majd 12-16. között.
A Bánságban a következő napokban enyhén csökken a levegő hőmérséklete, majd 9-e után ismét melegedés áll be, akár 15 Celsius-fok is lehet a nappali hőmérséklet, míg éjszakánként 2 és 4 közötti értékeket fognak mutatni a hőmérők. Március 7-e körül nagy területeket átfogó esőzésre kell számítani.
A Körösök vidékén nappal 12 fok lesz az átlaghőmérséklet a következő napokban, majd enyhe felmelegedés következik be, jelentős hőingadozásokkal. Éjszakánként eleinte 2, majd március 7-11. között 3-4 fokra számíthatunk. Csapadék főleg március 6-7-én valószínű.
Máramarosban ezen a héten nappal 10-12, éjszakánként 2 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet. Március 14-én néhány napra kissé lehűl a levegő, majd ismét melegedés áll be. A következő két hét csaknem minden napján esőzésekre kell számítani ezen a vidéken.
A hegyekben napközben 4, éjszakánként -3 fok lesz az átlaghőmérséklet ezen a héten, a következő héten kissé lehűl a levegő, 2-4 fok lesz a nappali, mínusz 5, mínusz 4 az éjjeli átlaghőmérséklet. Csapadékra minden nap számítani kell, 7-e körül jelentősebb mennyiségben.
Forrás: www.agerpres.ro