Tavaszváró hangverseny Gyergyóremetén

Március 18-án, vasárnap 18:00 órakor a Balás Gábor Művelődési Ház Zenei évadának keretében tavaszváró hangversenyre kerül sor, Kéry Tamás zongoraművész és Fülep Márk fuvolaművész előadásában. Közreműködik Siklódi Emese fuvolatanár.

A fellépő művészekről:

Fülep Márk 2000-ben summa cum laude diplomázott a Zeneakadémián, ahol tanára Prőhle Henrik professzor volt, aki mai napig tanárának tart. 40 mesterkurzuson tanult. Háromszoros Fischer Annie ösztöndíjas, kétszeres Artisjus- és Lajtha László-díjas fuvolaművész. Sosem volt számára fontos a versenyzés, mégis egyszer nemzetközi fuvolaversenyen I. díjat és különdíjat nyert (Temesvár, 2002); Budapesten (2003) középdöntős volt. 2004-ben a Magyar Fuvolás Társaság elnökségi tagja volt.

Munkássága széles repertoárt eredményezett a cizellált barokk előadásmódtól a kortárs zenéig. Előadásai egyre híresebbek a népzenei produkciók miatt. Több tucat fuvolafélén játszik. Játékát szólólemeze, valamint rádió- és TV-felvételek őrzik. Alkalmazza a körkörös légzéstechnikát, amely egyedülálló speciális fúvástechnika az egész világon. Fontosnak tartja a kortárs zenékre való nyitottságot, több szerző komponált számára művet. Tagja az EAR Együttesnek, művésztársaival létrehozta a Magyar Motívumok c. műsort. Közel 1000 koncertet adott: európai országokon kívül koncertezett Indiában, Oroszországban, Kanadában, USA-ban. Neves nemzetközi fuvolafesztiválok előadója.

Tanított alap-, közép- és felsőfokon, nyári zenetáborokban, kurzust tartott Kanadában, Svájcban, Romániában és hazájában. 13 éve vezet fuvolaegyüttest, aminek eddig közel 100 művet hangszerelt. Szívesen szervez, időnként publikál, komponál, írt színházi zenét és vezényelt musicalt, tartott hangszerbemutatókat. Magyar Állami tulajdonban lévő aranyfuvolán és magyar pásztor fúvós hangszereken játszik.

Tavaly fellépett Gyergyószentmiklóson a Klassz-Tavasz Fesztiválon, amely után örömmel fogadta a gyergyóremetei meghívást és nagyon szívesen jön vissza a térségbe.

www.fulepmark.hu


KÉRY TAMÁS zongoratanulmányait a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában kezdte, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol 1997-ben érettségizett és elnyerte az iskola Kodály-díját. 2003-ban szerzett zongoraművész-diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol tanárai Lantos István, Kemenes András, Szokolay Balázs és Gulyás Márta voltak. Később Weimar és München főiskoláin képezte tovább magát Rolf-Dieter Arens és Vadim Suchanov osztályában, majd 2009-ben tett dalkísérői mestervizsgát Münchenben Rudi Spring növendékeként. Számos hazai és nemzetközi zongora- és kamarazenei verseny díjazottja. Több ízben kapott kitüntetést kortárs magyar művek tolmácsolásáért.

München és Nürnberg zeneművészeti főiskolái után jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Rangos Fesztiválok vendége volt, mint a Gödöllői Kastélykoncertek, Euro Musica Vitae (Svédország), Istanbul Zenei Fesztivál, valamint két alkalommal szerepelt az árkosi Szentkereszty-kastélyban rendezett Fiatal Tehetségek Gáláján. 2017-ben a jubileumi Kodály-emlékesten közreműködött Czabán Angelika partnereként Galántán és Pozsonyban. Európa számos további országán túl Törökországban, Paraguayban, Argentínában és Brazíliában koncertezett és tartott mesterkurzusokat.


hangverseny_remete

Kérem ossza meg ismerőseivel: