Te milyen színben látod a világot?

Gál Beátával ismerkedhetnek meg mindazok, akik a Belső Iránytű április 24-i előadására eljönnek 19 órától a Szent István plébániára.

Kislány korában feltűnt neki, hogy az üzletekben csak barna és fekete cipőket árulnak, s azt is szűkös választékban. Fogadkozott, ha megnő, saját boltja lesz, és a polcokon ott sorakoznak a sokszínű cipellők, ruhák. A színek szeretete vitte előre, akkor is, amikor a művészeti iskolát festészettel folyatta, és akkor is, amikor textiltervező oklevelet szerzett. Rajtad áll, milyen színben akarod látni a világot – bizonyítja azzal, hogy pár éve a biztos állását bizonytalanra váltotta, azóta alkot sok színben táskát, sálat, ruhát, de akár lakástextíliát is. Sok mindent, ami az ő ecsetje révén a megrendelő lelkét hozza felszínre. Minden alkotásán kis címke, vagy éppen rézplakett található, rajta mindössze ennyi: Bertyó.

Akinek van, öltse magára, hozza magával Bertyós textíliáit, és legyen nyitott arra is, hogy tükörrel találja majd szembe magát, az önértékelés kérdéseivel. Például azzal, hogy „te milyen színben látod a világot?”

bertyo_kisujsag_cover

Kérem ossza meg ismerőseivel: