Teljesítik-e a prefektusok törvényes kötelezettségeiket?
A három prefektushoz (Hargita, Kovászna, Maros) intézett petíciókról
Ismét kihangsúlyozva, hogy a jogérvényesítés terén elsődleges célunk a tájékoztatás és megelőzés, alább beszámolunk az augusztus elsején a három prefektushoz (Hargita, Kovászna, Maros) intézett petíciónk sorsáról.
A petíciók így néztek ki:
S akkor nézzük a fejleményeket:
Hargita megye
A prefektus augusztus 29-én küldött “választ” a petíciónkra:
Ebben arról tájékoztat, hogy a 215-ös törvénynek a nyelvhasználatra vonatkozó előírásait rendszeresen ellenőrzik. Erre mi másnap a következő viszontválaszt küldtük:
Ebben jeleztük neki, hogy a petícióban a 35/1995-ös és a 282/2007-es törvények kapcsán fogalmaztunk meg kéréseket, így amit ő válasznak nevez az lényegében nem az. Ezért felszólítottuk, hogy a vonatkozó törvényes előírások szigorú betartásával oldja meg a petíciónkat. Jeleztük ugyanakkor neki, hogy amennyiben nem így jár el, bírósághoz fogunk fordulni.
Kovászna megye
Innen a törvényes határidőre nagyon odafigyelve, augusztus harmincadikán érkezett a következő “válasz”:
Az első dolog ami szembeötlik az, hogy magyar nyelvű petícióra román nyelven válaszol, ami már önmagában törvénysértő. Aztán a második bekezdésben ránk pirít, mert elvétettük a Kisebbségi Keretegyezményt ratifikáló törvény számát (35/1995-öt írtunk 33/1995 helyett), s ugyan a cím alapján könnyen kideríthette volna, hogy mire is utalunk, inkább azt az utat választotta, hogy a Keretegyezményről semmit nem mond.
Ezt követően homályos és maszatoló fejtegetésbe kezd a Nyelvi Charta kapcsán, elismerve, hogy Románia ratifikálta azt, de azt a látszatot próbálván kelteni, hogy attól az nem lett kötelezően betartandó, csak holmi ajánlások gyűjteménye, hogy a lehetőségek szerint teremtsenek meg bizonyos jogi kereteket, bla-bla-bla.
A honlapjuk kapcsán elismeri, hogy annak kell legyen magyar nyelvű változata is, ellenben azt is kifejti, hogy nem minden közérdekű információt köteles magyarul is közzétenni, csak azokat, amelyeket hivatalból közzé kell tenni. Azt is állítja, hogy ezt az előírást be is tartják, ha ellenben ellátogatunk a honlapjukra https://cv.prefectura.mai.gov.ro akkor azt tapasztaljuk, hogy itt-ott elszórva találhatóak magyar mondatok is, de ezeket esetleg véletlenül lehet megtalálni, szó nincs arról, hogy legyen a honlapnak egy már a nyitó-oldalon jelzett magyar változata, ahol csoportosítva meg lehessen találni bár azt a kevés információt, amit magyarul is közzétesznek.
A továbbiakban azt a valótlanságot fejti ki, hogy ő nem kérheti számon a megyében működő közintézményeken a 33/1995 és 282/2007-es törvények betartását, ugyanis csak a 215/2001-es és 544/2001-es törvények, valamint az 1206/2001-es és 123/2002-ek Kormányhatározatok betartását ellenőrizheti (holott a törvényesség őreként minden törvény betartatásáért felel).
Végül felteszi a pontot a i-re azzal az állítással, hogy rendszeresen ellenőrzik a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes előírások betartását (állítja, minekutána korábban azt írta, hogy a két legfontosabb törvény betartatása nem hatásköre), s ez idáig egyetlen esetben sem tapasztalták azok megsértését!
Értelemszerűen ezt a “választ” nem fogadhattuk el, tehát ezt a viszontválaszt küldtük:
Ha pedig erre sem kapunk érdemi választ, akkor kénytelenek leszünk bírósághoz fordulni.
Maros megye
Itt fontos megjegyezni, hogy a prefektusi tisztség hónapok óta betöltetlen, ezért a petíciót eleve a magyar nemzetiségű alprefektushoz intéztük.
Mivel a törvényes határidőn belül semmilyen választ nem kaptunk, a következő felszólítást küldtük:
Másnap, tehát szeptember ötödikén érkezett az augusztus 23.-i dátumot viselő válasz:
Ennek kapcsán az első mellbevágó dolog az, hogy magyar anyanyelvű tisztségviselőhöz intézett petíciónkra az románul válaszol, majd azt egy fordító iroda fordítja magyarra, s így küldik el nekünk. Teszik ezt olyan körülmények között, hogy a petícióban is említett 282/2007-es törvényben Románia többek közt azt is vállalta, hogy a magyarok lakta területeken működő közintézményekben a magyar nyelvet is ismerő személyeket is alkalmaznak, lehetővé teendő a magyar anyanyelvű állampolgároknak, hogy az illető intézmények viszonylatában használhassák az anyanyelvüket. Nehéz feltételezni, hogy Marosvásárhelyen nem sikerült találni bár egy magyarul tudó személyt, akit a prefektura közkapcsolatok irodájába felvehettek volna, hogy ne kelljen jelentős összegeket fordítóirodák szolgáltatásaira költeni. Arról nem beszélve, hogy joggal feltételezhető, hogy a magyar alperefektus a választ meg tudta volna írni eleve magyarul is.
Ennél már csak az első bekezdés második mondata a furcsább, ahol az áll, hogy a magyar alprefektus egyszer lefordíttatta románra a petíciónkat, majd azt elolvasva fogalmazta meg a válaszát! Mert az még – fogjuk rá – elfogadható, hogy minden magyar nyelvű petíciót lefordítanak románra is, de azt ép ésszel nehéz elképzelni, amikor a magyar alprefektus megvárja, míg elkészül a magyar petíció román fordítása, s csak azt olvassa el, majd annak alapján válaszol!!
Ezek után az már nem is lep meg, hogy ellentétben a másik két megye román prefektusaival, Maros megye alprefektusa azt állítja, hogy nem létezik olyan kötelezettsége, hogy az intézmény honlapján a közérdekű információkat magyarul is közzétegye.
A tortán a hab pedig az utolsó bekezdés: az alprefektus úr nagyon elfoglalt, de ha majd lesz ideje ilyen lényegtelen apróságokra, akkor foglalkozik azokkal is. Mondja a magyar alprefektus amikor a petíció témája a magyar nyelv használata a közigazgatásban! Arról nem beszélve, hogy a petíciókra vonatkozó jogszabály egyértelmű tennivalókat és határidőket rögzít.
Nyilván ezt a “választ” sem fogadhattuk el, így másnap a következő viszontválaszt küldtük:
Ezúttal az újabb válasz hamarabb, “mindössze” egy hét múlva meg is érkezett:
Ebből az derül ki, hogy az alprefektus úr bokros teendői mellett időt szakított a petíciónk alaposabb átolvasására, s azt tapasztalta, hogy az abban foglaltak lényegében megegyeznek egy korábban magánszemélyként megfogalmazott petícióban találhatókkal, melynek megoldását az akkori prefektus többek közt azzal a kifogással utasította el, hogy az önkormányzatok nincsenek alárendelve neki. Tekintettel arra, hogy korábban egy román nemzetiségű magánszemélynek szintén önkormányzatokra vonatkozó petícióját készségesen megoldotta, ama petíció szerzője a panaszt tett etnikai hovatartozás alapján elkövetett diszkrimináció miatt, s az az ügy valóban még nem zárult le jogerősen. Azt ellenben figyelmen kívül hagyja az alprefektus úr, hogy azt a pert nem az alapítványunk indította, a témája pedig diszkrimináció, így a jogerős ítélet arról fog szólni, hogy diszkriminált-e a prefektus.
Túl ezen a kérdés az, hogy mikor ő vezeti azt az intézményt, akkor a magyar alprefektus mit tesz? Folytatja a sovén román prefektus tevékenységét, vagy él a törvény adta jogával (ami kötelessége is egyben), s tesz valamit azért, hogy a magyar nyelvet minél több helyen lehessen a gyakorlatban is használni? Vajon azok akik ebbe a tisztségbe juttatták milyen meggondolásból tették azt? Őszintén szólva nem hisszük, hogy a cél az volt, hogy érvet szolgáltasson a román hatalomnak, mikor azt a mítoszt terjeszti mindenfele, hogy Romániában a magyar közösség helyzete példaértékű.
No de ebben a helyzetben, amikor ez a válasz egyértelműen elutasító, egyetlen választásunk maradt, így hétfőn postáztuk a Maros megyei törvényszékre azt a keresetet, amiben azt kérjük, hogy kötelezzék a megye alprefektusát, hogy a vonatkozó törvényes előírások szigorú tiszteletben tartásával oldja meg az augusztus elején hozzá eljuttatott petíciót.
Árus Zsolt
A címfotón Hargita megye prefektusa (Forrás: punctul.ro)
