Tizenöt napon belül kidolgozzák a tananyagpótló órák programját

Indokolt esetben, helyileg el lehet térni a forgatókönyvektől

 

Indokolt esetben, helyileg el lehet térni a piros, sárga és zöld forgatókönyvektől – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető szerint azokban a konkrét esetekben, ahol több tanár megfertőződik, vagy ahol nincs folyóvíz, vagy egyéb szempontból hiányos az infrastruktúra, helyi szinten, a tanfelügyelőség beleegyezésével, a két minisztérium által kiadott közös rendelettől eltérő megoldásokat is alkalmazni lehet.


S. Cîmpeanu: A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart

A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető hozzátette: a 2021-2022-es tanév struktúráját pénteken vagy szombaton teszik közzé.

Voiculescu szerint így a tanulók elvárásainak megfelelő, ‘logikus’ elosztása lesz az iskolai évnek, egy 14 hetes első és egy 20 hetes második félévvel (ebből egy hét az iskola másképp), és három vakációval, télen, tavasszal és nyáron.

A végzős és a szakiskolai osztályok esetében az iskolai év hossza néhány héttel eltérhet.


149 településen a piros, 903 helységben a sárga forgatókönyvet alkalmazzák

A február 8-án kezdődő második iskolai félév első hetében az ország 2181 települése közül 149-ben a piros, 903-ban a sárga forgatókönyvet alkalmazzák – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető emlékeztetett, három forgatókönyv van: a zöld (amennyiben az elmúlt 14 napban regisztrált új koronavírus-fertőzések száma ezer lakosra vetítve 1 alatt van), a sárga, amennyiben a kumulált incidencia 1 és 3 ezrelék között van, és a piros, amikor a 14 napra eső megfertőzések száma nagyobb 3-nál, de nem éri el a 6-ot ezer lakosra vetítve.

Ahol kevés a beteg és a zöld forgatókönyv érvényesül, minden óvodában és iskolában fizikai jelenléttel zajlik az oktatás mindenki számára. Sárga forgatókönyv esetén csak az óvodások, az elemi osztályokba járók, valamint a vizsgákra készülő végzős osztályok tanulói, azaz a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek térhetnek vissza az iskolapadba, a többiek számára továbbra is online zajlik az oktatás. Azokon a településeken, amelyeken a piros forgatókönyv érvényesül, csak az óvodások és az elemisták járhatnak be az iskolába, a többiek online tanulnak tovább. A negyedik forgatókönyv akkor lép hatályba, ha a megbetegedések magas száma miatt vesztegzár alá vonják a települést, ez esetben mindenki számára az online térben folytatódik az oktatás.


Legtöbb tizenöt napon belül kidolgozzák a tananyagpótló órák programját

Legtöbb tizenöt napon belül kidolgozzák a tananyagpótló órák programját – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető szerint ehhez előbb minden iskolának fel kell mérnie, hogy hány ilyen órát kell tartani.

A program 16 hetes lesz, és heti átlag öt anyagpótló órát irányoz elő, de ez iskolánként változhat.

Cîmpeanu hozzátette: miután világos, hogy hol, mennyi órára van szükség, legtöbb 15 napon belül kidolgozzák az anyagpótló órák kifizetéséhez szükséges költségvetést.


Minden iskolabuszt leellenőriznek

Minden iskolabuszt leellenőriznek – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető azt kéri a helyi hatóságoktól, hogy a gyermekek szállításánál ‘szigorúan tartsanak be’ minden előírást a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: