Több mint 155 ezer nyolcadik osztályt végzett diák jelentkezett vizsgára
A vizsgasorozat június 14-én, kedden kezdődik
155.820 nyolcadik osztályt végzett diák iratkozott fel a június 14-e és 30-között zajló képességvizsgára – tájékoztat az oktatási minisztérium.
A vizsgasorozat kedden kezdődik a román nyelv- és irodalom írásbelivel, csütörtökön matematikából mérik fel a tanulók tudását, pénteken pedig anyanyelvből vizsgáznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok.
Az eredményeket június 23-án, csütörtökön 14 óráig teszik közzé, az óvásokat aznap délután 4 órától 7 óráig, illetve másnap 8-tól 12 óráig lehet benyújtani, akár elektronikus úton is.
A végleges eredményeket június 30-án, csütörtökön ismertetik.
Az írásbeli vizsgák reggel 9 órakor kezdődnek, de a vizsgázóknak 8.30-ig el kell foglalniuk helyüket a teremben. A vizsga két órán keresztül tart, minden teremben kamerák lesznek.
A szaktárca tájékoztatása szerint a vizsgára jelentkező diákoknál kell hogy legyen személyazonossági irat, kékkel író toll vagy golyóstoll, valamint – a matematikavizsgán – ceruza és egyéb eszközök a rajzok elkészítéséhez. Iskolatáskát, hátizsákot, tankönyveket, szótárakat, jegyzeteket stb. tilos bevinni a terembe, mint ahogy telefont, táblagépet vagy USB-tárolót is.
A tanügy-minisztérium ezúttal is létesített egy ingyen hívható telefonvonalat – 0800801100 -, amelyen jelenteni lehet bármilyen, a vizsgával kapcsolatban észlelt rendellenességet. A szám június 14-e és 16-a között 8-tól 16 óráig lesz hívható, június 17-én pedig 8 és 14 óra között.
A szaktárca által indított kísérleti projekt keretében a Dâmboviţa megyei nyolcadikosok dolgozatait digitálisan javítják majd.
A képességfelmérőn szerzett jegyek átlaga 80 százalékos arányban számít bele a felvételijegybe, a fennmaradó 20 százalékot az 5-8. osztály tanulmányi átlaga adja.
Forrás: www.agerpres.ro