Több mint ezer magyar fiatal találkozott Ferenc pápával

    A hitből származó erőről és örömről beszélt Ferenc pápa kedd este a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján részt vevő több mint tízezer ministráns fiatalnak, akik között több mint 1600 magyar ajkú is volt.
    A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) római találkozójára érkezett fiatalok énekkel és imával várták a római Szent Péter téren Ferenc pápát, aki nyitott terepjáróval járta be a teret és köszöntötte fiatalokat. Közülük kettő a terepjáróra is felszállt a pápa mellé. A hőségben több órát várakozó fiatalok lelkesen üdvözölték az egyházfőt.
    A pápát elsőként Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke köszöntötte. Német nyelvű beszédében elmondta, hogy a szervezet 1962 óta rendezi nemzetközi ministráns-találkozóit Rómában. A mostani találkozóra három kontinens, Európa, Afrika és Dél-Amerika huszonhárom országából több mint tízezer fiatal érkezett. Német László külön szólt az ukrán fiatalokról, akik – mint fogalmazott – a háború borzalmaival élnek együtt. Egy ukrán fiatal a béke fehér színű kendőjét adta át Ferenc pápának.
     A katolikus egyházfő olasz nyelvű beszédében arra emlékeztette a fiatalokat, hogy a gyengéknek Jézus mutat utat az élet “nagy utazása” során. A hit segít abban, hogy ne zárkózzunk be önmagunkba és elszigetelődés helyett nyitottak és befogadók legyünk embertársaink iránt. A hit segít abban, hogy életünket örömben és az irgalom által vezérelve éljük le – mondta az egyházfő.
    A Ferenc pápa által vezetett virrasztáson olasz, francia, német és magyar nyelven imádkoztak, valamint latinul is. Német László atya egyszerre több nyelven, köztük magyarul is közvetítette az eseményeket a Vatikáni Rádióban.
    A magyarországi és határon túli egyházmegyékből több mint 1600 magyar fiatal érkezett Rómába. Több mint ezer fiatal a magyarországi egyházmegyékből , a többi magyar ajkú ministráns Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból érkezett – mondta el Palánki Ferenc egri segédpüspök az MTI-nek Rómában. A segédpüspök – aki a a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense – hozzátette, hogy 14-24 év közötti fiatalokról van szó.
    A Rómába érkezett magyar fiataloknak szerdán a Szent Ignác-templomban mutatnak be magyar nyelvű misét.

(Sárközy Júlia/MTI)

 

Kérem ossza meg ismerőseivel: