Üdülési utalványokat osztanak 2018-ban a közintézményi alkalmazottaknak
A járandóság értéke 1.450 lej
Az üdülési jegyeket 2018 első évnegyedében osztják ki, ezekre 842 millió lejt szánt a minisztérium a 2018-as évi költségvetésből, nyilatkozta kedden Mircea Dobre turisztikai miniszter.
“A jövő évben osztjuk szét az üdülési jegyeket. A 2018-as költségvetési tervezetbe belefoglaltuk. Arról egyeztettünk, hogy minden központi közintézmény a jövő évben osztja ki, mert a 842 millió lejt előirányoztuk a költségvetésben. Az üdülési járandóság értéke 1.450 lej alkalmazottanként és ezt üdülési jegy (‘voucher’) formájában kapják meg. Ezeket minden közintézmény odaítélheti, amennyiben az összeget belefoglalták a költségvetésükbe” – mondta a miniszter.
Az üdülési jegyet csak annak tulajdonosa használhatja fel, ugyanis névreszólóak lesznek, és csak a programban részt vevő szolgáltatóknál érvényesíthetők. A voucherek nem adhatók tovább.
A miniszter szerint bevonhatják azon vendéglátó egységek vagy turisztikai irodák engedélyét, akik más személytől fogadnak el ilyen jegyet, mint annak tulajdonosa.
A hazai turizmus 2017-ben 47%-os növekedést könyvelhetett el.
A szaktárca vezetője Brassópojánán vett részt egy megbeszélésen, amelyet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) képviselőivel és a vendéglátó egységek vezetőivel közösen tartottak, a közelgő téli ünnepek alkalmával.
Forrás: agerpres.ro