Új helyszínen, új programokkal jelentkezik a IV. VÁSÁRHELYI FORGATAG
Augusztus 24-28. között negyedik alkalommal szervezi meg a Marosvásárhelyért Egyesület a Vásárhelyi Forgatagot.
Új helyszínen, a marosvásárhelyiek által Ligetként ismert városi parkban, jelentkezik idén a Vásárhelyi Forgatag. „Ma reggel aláírtuk a megállapodást a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, aminek az az eredménye, hogy az idei Vásárhelyi Forgatag, bent, a vásárhelyiek által Ligetként ismert városi parkban, illetve a sportcsarnok előtti parkolóban zajlik majd. Nagyon örülünk annak, hogy végre, így a negyedik alkalommal, a Polgármesteri Hivatallal partnerségi viszonyban tudjuk megszervezni a Forgatagot. Ez volt talán az egyik legfontosabb célkitűzés az elmúlt 4 évben, hogy kialakuljon egyfajta kiszámítható együttműködés az önkormányzattal, ami hosszútávon is a rendezvénynek olyanfajta biztosítékot jelent, hogy tudunk tervezni helyszínek tekintetében” – kezdte Portik Vilmos főszervező a sajtótájékoztatót.
2016-ban tehát teljes mértékben a város területén ünnepelheti a város és a megye magyarsága a 400 éve szabad királyi városi rangra emelt település fennállását, és ismertetheti meg a román közösséggel a magyar kultúrát.
A főszervező elmondta, hogy az 5 napos rendezvénysorozat gálaünnepségén dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke, a Vásárhelyi Forgatag fővédnöke, is beszédet mond. Amúgy a rendezvény idei díszvendége Kecskemét városa, amely több mint 80 fős küldöttséggel képviseli magát a Forgatagon, azzal a céllal érkeznek, hogy minél jobban megismertessék a város turisztikai, kulturális és gasztronómiai kínálatát. Többek közt bemutatkozik a Kecskeméti Egyetem, de lesz kistérségi termékek bemutatója, népviseleti felvonulás, néptáncbemutatók, utcaszínházi bábelőadás, hangszerbemutató, Bánk Bán alapján szerkesztett színházi produkció, de bemutatkozik a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia stúdió is. A kecskemétiek a gyerekek számára is érdekes programokat készítenek elő.
Ne legyen olyan korcsoport, amely a maga számára nem talál tevékenységet – ez a gondolat vezérli minden évben Molnár Sántha Ágnest, a családi programok szervezőjét, aki szerint az új helyszín mindenképp a Családi Forgatag előnyére válik majd. Újdonságokkal készülnek idénre is: például igyekeznek idén a tinédzserek korosztályát is megszólítani. Míg az előző években a tinédzserek számára kevés vonzó programpont volt a Forgatagon, ezt a hiányt pótlandó, a Szféra kortárs tér is gondolt rájuk. „Igyekszünk a tizenévesek ízlésének megfelelő tevékenységeket szervezni, tehát nem annyira statikus, hanem főként olyan interaktivitást igénylő rendezvényekkel, amelyek ezt a 13-18 éves korosztályt bevonhatnák, aktívvá tehetnék.” Emellett természetesen az eddig megszólított korosztályokat is várják a már megszokott tevékenységekkel. Ágnes hozzátette, hogy pozitívum, hogy idén már nem kizárólag ez a csapat szervez családi programokat, hanem a szponzorok is készülnek ilyenfajta tevékenységekkel, illetve Kecskemét városa is kiveszi ebből a részét.
Idén harmadik alkalommal kerül sor a MIET, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács a „Játssz a figurával” elnevezésű Erdélyi legényes- és verbunkversenyére. Bárki jelentkezhet augusztus 15-éig, aki szereti a néptáncokat és főleg a legényest. A verseny két részből áll:
1. Kötelező tánc bemutatása:
– szervezők által kijelölt folyamat: Székely János (Marossárpatak) verbunkjából (filmrészlet jár hozzá, amelyet nevezéskor kap meg a jelentkező)
2. Szabadtánc bemutatása:
– a versenyző szabadon építkezhet (maximum 2 perces időtartamban) más marossárpataki művész verbunkjából is, a táncfolyamatok építkezési elveinek megfelelő betartásával
– a jelentkezőknek meg kell nevezniük a szabadon választott táncuk adatközlőjét!
Benevezni a 0751 013 707-es telefonszámon, 2016. augusztus 15-ig lehet.
Birtalan István, a MIET elnöke elmondta, fontos fenntartani ennek a versenynek a folytonosságát, ugyanis a hagyományokat nemcsak ápolni, hanem megélni is kell, így tudjuk megőrizni magyarságunkat.
Gáspár Botond visszatekintővel kezdte meg az idei gasztronómiai programok bemutatását. Tavaly első alkalommal szervezték meg a Bűvös Bogrács, csapatos főzőversenyt, amelynek óriási sikere volt és idén is megszervezik. Mivel minden évben újítani akarnak, idén első alkalommal szervezik meg az I. Erdélyi Pálinka és Párlatversenyt az Erdélyi Pálinka Lovagrenddel közösen. A megmérettetésre várnak minden erdélyi, házilag készített pálinkamintát. Bárki jelentkezhet, aki nemcsak kedveli, de elő is állítja a gyümölcspárlatot. A zsűriztetés ingyenes. Jelentkezni augusztus 22-éig lehet, illetve addig be kell érkezzen a minta a Forgatag-irodába (George Enescu utca 2/23), amely hétfőtől péntekig 10 és 13 között van nyitva. A benevezés fél liter pálinka, valamint tüntessék fel a termelő nevét, elérhetőségét, települést, milyen gyümölcsből készült a pálinka, mennyi az alkoholfoka, milyen évjárat, és néhány sort magáról (bemutatkozó). Jelentkezni, illetve további információkért: 0742-609260 vagy erdelyipalinkaverseny@gmail.com címen lehet.
Emellett természetesen gasztronómiai különlegességek is lesznek, Baja testvérváros gasztronómiai bemutatója, Modern Nosztalgia – Kóstolókkal egybekötött előadás, Elfeledett különlegességeink bemutató, de lesz ökörsütés, kolbászos lebbencs és székelykáposzta kóstolás. Virslievő-verseny gyerekeknek és felnőtteknek, a már említett Bűvös Bogrács csapatos főzőverseny, GastroQuiz gasztronómiai vetélkedő és egyéb érdekességek is várják majd az érdeklődőket.