Új honlappal és közel 800 programponttal jelentkezik az Egyfeszt

Zene, kultúra, hagyomány, kaland, turizmus és gyerekprogramok. Ezek köré épül az Egyfeszt első kiadásának színes kavalkádja. A közel 800 programpont több, mint 50 helyszínen zajlik majd, a jegyek már elérhetők.

Az Egyfeszt új, egyszerűen kezelhető honlapján kategóriákra, helyszínekre, illetve napra lebontva böngészhetnek az érdeklődők a fesztivál teljes programjának ínyencségei között. Ugyanakkor rendelkezésre áll még egy térkép is, amely pontos koordinátákkal ellátva segít eljutni a fesztiválozónak az adott helyszínekhez. Fontos, hogy a weboldalon megtalálhatóak már a jegytípusok is, hiszen az Egyfeszt több kategóriában kínál belépést a nagyközönségnek.

A fesztivál teljes időtartamára és minden helyszínére szóló, a Nagyszínpadon lévő koncerteken kívül minden eseményre érvényes jegy ára 50 lej. Az egy napra és minden helyszínre szóló, a Nagyszínpadon lévő koncerteken kívül minden eseményre használható jegy 20 lejbe kerül, a Nagyszínpadi koncertekre szóló napijegy pedig 30 lej. Ezen kívül külön árkategóriába kerülnek a Gyergyói-medencében élők és a gyerekek (25 lej, a Nagyszínpadi koncerteken kívül mindenre érvényes), illetve a 6 éven aluliaknak ingyenes a belépés.

A fesztivál zenei palettáján rengeteg műfaj képviselteti magát, hazai és nemzetközi előadók vibrálnak majd a Gyergyói-medencében. Fellép többek között a Bagossy Brothers Company, Goran Bregovic, Boban Marković és fia Marko Básits Brankával kiegészülve, a Csík Zenekar, a Hooligans és a Kiscsillag és a Zenevonat, az LGT sztárjaival és Charlieval is.

Az ínyenceknek sok más mellett lesz plakát- és fotókiállítás, divat-újrahasznosítás, izgalmas irodalmi kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, táncházak is.

A színház is képviselteti magát a fesztiválon, így lesz majd felolvasószínház, kirakatszínház, valamint több más színházi előadás is.

Fontos eleme a fesztiválnak a hagyományok őrzése és népszerűsítése is, így számos programpont kapcsolódik ehhez a tematikához. Lesz majd mesterségekkel kapcsolatos bemutató, kézműves vásár, előadások, bor- és sajtkóstoló, valamint a népzene, néptánc és a táncház is vaskosan képviselteti magát. A gasztronómia sem marad ki a programból, így egy egész Gasztró utca várja a látogatókat hagyományos ízekkel és sztárokkal.

Míg a Színház- és könyvudvaron Lovasit és Grecsót hallgatjuk, addig a Jazzudvaron a jazz legkiválóbb előadóit, köztük pl. David Yengibariant vagy Cserey Csabát hallgatjuk, miközben a Muzsikás és a Csík zenekar húzza a talpalávalót a Folkudvarban, Szalonna kíséretében. Mindez persze csak egy apró ízelítő a rendkívül színes programfelhozatalból, amivel a nyolc tematikus udvar várja látogatóit.

A Gyergyói-medence rengeteg varázslatos kalandot rejt magában, ami hűs fenyőillattal és a szikla nemességével koronázza a fesztivált. Az érdeklődők többféle vezetett túrán vehetnek majd részt, elmerülhetnek a borszéki ásványvizes medencékben, esztenára látogathatnak, megismerkedhetnek a gyógynövényekkel, és még rengeteg más lehetőség lesz majd kihasználni a fesztivál dübörgése mellett a környezet adta felfrissülést is.

Természetesen a gyerekeknek is számos lehetőségük lesz kikapcsolódni az Egyfeszten. Fontos, hogy a jövő generáció is otthon érezze magát a fesztiválon, hiszen ők lesznek majd azok, akik tovább éltethetik majd az Egyfeszt-hagyományt. Gyakorlatilag a fentebb felsorolt öt kategória mindegyikének van gyerek verziója, így a kisebbek táncházba mehetnek, bábszínházat nézhetnek, és koncerteken is csápolhatnak majd. Ezen kívül lesz majd több típusú mesefoglalkozás, retró játékok bemutatása, és egyéb más játéklehetőségek is.

A teljes program megtalálható az egyfeszt.ro oldalon, illetve jegyeket is a honlapon lehet váltani.


Az Egyfeszt szervezői


Kérem ossza meg ismerőseivel: