Újabb felmérést végeznek a Hargita megyei vállalkozók körében

Felmérik a munkaerő- és a szakemberhiány mértékét

Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége felmérést végez a vállalkozók körében annak érdekében, hogy felmérje a megyében tapasztalható munkaerőhiány mértékét. Ugyanakkor arra is kíváncsiak, hogy a munkaadóknak milyen szakemberekre van szükségük, hogy ezeket összegezve próbáljanak megoldást találni helyi szinten a problémákra.

Egy hasonló felmérést végeztek az elmúlt évben a szakoktatással kapcsolatban, melynek eredményeképpen sikerült idéntől nemcsak új szakokat, hanem több szakosztályt is indítani a megyében. A szakiskolák népszerűsítésének köszönhetően pedig az idén több diák iratkozott be szakiskolába, mint korábban. Sikerült felhívni a figyelmet és anyagi forrásokat szerezni a szakiskolák tanműhelyeinek a felszerelésére, ugyanakkor sikerült nem csak bevonni, hanem együttműködési megállapodásokat is kötni a helyi vállalkozószervezetekkel, önkormányzatokkal és a tanfelügyelőséggel. Mindez remélhetőleg a gyakorlati oktatás színvonalához is pozitívan hozzájárul a következő években.

– A vállalkozókkal való egyeztetések során azt tapasztaljuk, hogy komoly problémák vannak, nemhogy szakembert, hanem szakképzetlen munkást is nehéz találni. Reméljük, hogy minél többen ki fogják tölteni a felmérésünket, hogy minél reálisabb képet kapjunk a valós helyzetről, és együtt próbáljunk meg megoldást találni a problémákra – nyilatkozta Barabás Csaba, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője.

– Ahhoz, hogy a gyerekek kapjanak perspektívát, a politikusok és a vállalkozói szféra közösen kell fellépjen. Ösztönözni kell az iskolákban a profilváltást, a szakközépiskolákban a pedagógusok átképzését. Nagyon fontos a pályaorientáció erősítése, illetve a mentalitásváltás, hogy a szülők is megértsék, egy jól elsajátított szakma jövedelmet, megélhetést biztosít. Mindezekért lehetőségeinkhez mérten helyi szinten is dolgozni kell, fölösleges arra várni, hogy Bukarestből megoldják a problémákat – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Remélhetőleg az idei felmérés eredményeként is hamarosan pozitív eredményekről fognak tudni beszámolni. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy minél több munkaadó szánjon rá egy percet, és töltse ki a kérdőívet.

A kérdőív online változata itt tölthető ki: http://bit.ly/2cJTHi0

Kérem ossza meg ismerőseivel: