Újabb nagy lépés a Hargita megyei oktatás digitalizálásában

Négy éves munka eredménye érik be 

Négy éves munka eredménye kezd révbe érni, miután sikerült több önkormányzatnak is társulni és közösen hívnak le több mint 17 millió eurót a Hargita megyei oktatási intézmények felszerelésére digitális eszközökkel. Mint ismert a megyei tanácson belül külön munkacsoport is dolgozik évek óta az oktatás digitalizálásáért.

Rendkívüli ülésen szavazott a megyei testület március 24-én a költségvetés módosításáról. Az Országos Helyreállítási Alapban lehetőséget biztosított kiírására pályázik Hargita Megye Tanácsa, helyi önkormányzatokkal és sportklubokkal közösen. Több mint 17 millió euró a keretösszeg, amelyből 83 tanintézetet (több mint 200 struktúra) kívánnak majd felszerelni digitális eszközökkel és bútorzattal.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált Bíró Barna Botond alelnök és csapata koordinálása alatt elvégzett munkának, amely a megyei tanácson belül működő digitális oktatás elősegítéséért létrejött munkacsoport létjogosultságát is bizonyítja. Bíró Barna Botond külön örömét fejezte be, hogy 55 helyi önkormányzat lépett partnerségre Hargita Megye Tanácsával és jövő hét folyamán le tudják adni a pályázatot.

A testület ugyanakkor megszavazta a nyári karbantartási munkálatok odaítélését a megyei tanács fenntartásában működő Hargita Útkezelő Vállalatnak. A vállalat a forgalombiztonsági elemek javítását és cseréjét, valamint a kövezési és kátyúzási munkálatokat végzi majd el ott, ahol ez indokolt. Borboly Csaba hozzátette, minél előbb szeretnék ezeket a munkálatokat elvégeztetni, így várhatóan április elején már elkezdődnek a karbantartások.

Százezer lej támogatást szavazott meg, mindezek mellett a testület a Hargita-Gyergyó Sportközpont Önkormányzat Fejlesztési Társulásnak. Mint elhangzott a gyergyószentmiklósi ballonpálya minél előbbi elindítása a cél.

A Csíki Jégkorong Önkormányzati Fejlesztési Társulás számára is megszavazta a testület a 153 ezer lejes tagsági díjat.

Négy újabb településsel bővül Hargita-Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás. Tekintve, hogy a fejlesztések összeérnek, a társuláshoz csatlakozik Székelyvarság, Máréfalva, Csíkdánfalva és Csíkrákos.

A tanácsülés Hargita Megye Tanácsa Facebook-oldalán tekinthető vissza:

https://www.facebook.com/hargitamegye/videos/934223421047782


Hargita Megye Tanácsának kommunikációs csapata

Kérem ossza meg ismerőseivel: