Az Anna Panzió ad helyet a tábornak

A Gyergyóalfaluban tevékenykedő Alfalvi Fiatalokért Egyesület 2018. szeptember 23-án 11 órától szervezi meg a Tudományok táborát.

A Tudományok tábora olyan nyári tábor, amelybe az iskola diák-önkormányzatának képviselőit és kiemelkedő képességű 13–18 éves diákokat hívnak meg. Tehetségüket az országosan is elismert Tudományos Diákköri Konferenciákon, a nemzetközi Pécsi Diákszimpóziumon és egyéb rangos szakmai találkozókon bizonyítják. Konferenciákon elért eredményük alapján kerültek meghívásra, illetve a diákönkormányzat keretén belül kifejtett érdemtevékenységük jutalma a tábor.

A tábor fő célja az, hogy színvonalas szakmai tevékenységben részesüljenek, illetve a tudományoktól független, tartalmas szórakozást nyújtsanak nekik. Mindennek a megvalósulása komoly lehetőséget jelenthet tehetségük kibontakozásához, ami nagymértékben hozzájárulna, hogy az elkövetkező esztendők méltó képviseletét jelentsék a diákságnak, iskolájuknak és szülőfalujuknak.

Résztvevő gyerekek számára ingyenes a tábor, ezzel szeretnék biztosítani azt, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tehetséges diák, aki kiérdemelte a részvételt, el tudjon menni.

A  tábor helyszíne a Baricz-kanyar szomszédságában található Anna Panzió.