Ukrán gasztronómiai est a Rozmaring vendéglőben
Február 11-én, szombaton
Ukrán halleves, ukrán rablóhús, és természetesen szintén az ukrán nép hagyományos konyhájához tartozó tehéntúrós palacsinta lesz a menü szombaton a Rozmaring vendéglőben.
A nemzetközi Progym konyhában ezúttal az ukrán jégkorongozók által készített ételek kerülnek sorra, amelyeket Vitalij Kiricsenko és Pavel Boriszenko készítenek el. Azt mondják, a fakanál is olyan jól áll a kezükben, mint a hokibot, és így biztosan jó napja lesz azoknak, akik kíváncsiak az új ízekre, gasztronómiai érdekességekre.
Az így elkészülő menüsort előzetes bejelentkezés, helyfoglalás alapján lehet majd megkóstolni. A bevételt a jégkorongcsapat támogatására fordítják. A vacsorára érkező családok aprajának és nagyjának, gyermekeknek és szülőknek egyaránt korcsolyázási lehetőséget (időjárástól függően), vetélkedőket és más érdekességeket is kínálnak.
Az ukrán ízeket kínáló Progym konyha szombaton, február 11-én 15 órától várja a vendégeit.
Érdeklődni, jelentkezni a 0266-364.888-as telefonszámon lehet. A helyek száma korlátozott, érdemes időben jelentkezni.