Uniós gyakornoksági lehetőségek egy helyen

Újabb listával rukkolt elő a MIÉRT

A MIÉRT és Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője közti sikeres együttműködési folyamat eredményeként most egy újabb listával rukkolt elő a MIÉRT, amely az Európai Unió intézményeinél meghirdetett összes gyakornoki lehetőséget egybegyűjti, ismertetve a legfontosabb kapcsolódó információkat. Kényelmes és egyszerű módja ez annak, hogy az érdeklődő fiatalok válogathassanak a lehetőségek közül, könnyen megtalálva a számukra legmegfelelőbbet.

EU-Szakmai-Gyakorlat (1)„Rengeteg lehetőség nyílt meg az erdélyi fiatalok számára az Európai Uniós csatlakozás után, és fontos, hogy felhívjuk ezekre a lehetőségekre a figyelmet, hiszen ezáltal a fiatalok olyan tapasztalatokra tehetnek szert, amiket majd itthon is kamatoztathatnak.” – hangsúlyozta Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, majd hozzátette: „ezen programok kapcsán sem győzöm kiemelni, hogy nem baj az, ha a fiatalok elmennek egy időre külföldre, ott próbálnak szerencsét, majd a megszerzett tapasztalatokat itthon, Erdélyben kamatoztatják, legyen szó akár vállalkozásfejlesztésről vagy a közösség építéséről.”

Egy hasonlóan remek lehetőség a fiatal vállalkozók számára például az Erasmus – fiatal vállalkozóknak határokon átnyúló csereprogram, amely az új vagy erre törekvő vállalkozóknak ad lehetőséget arra, hogy tapasztalt, más, a programban részt vevő országokban kisvállalkozást működtető vállalkozóktól tanulhassanak. A tapasztalatcsere a tapasztalt vállalkozónál való tartózkodás során valósul meg, amelynek segítségével az új vállalkozó szert tesz a kisvállalkozás működtetéséhez szükséges készségekre.

„Országos ifjúsági szervezetként kiemelten fontos számunkra, hogy segítsük a fiatalok karrierépítését és önmegvalósítását, hogy információkkal lássuk el őket a számos lehetőséget illetően,  úgy itthon mint külföldön egyaránt” – fogalmazott a MIÉRT elnöke.

A lista a gyakornoki lehetőségekkel és a hozzájuk kapcsolódó hasznos linkekkel a miert.ro/hasznos oldalon érhetőek el.

Az Erasmus fiatal vállalkozóknak programról itt olvashatnak bővebben az érdeklődők: www.erasmus

Kérem ossza meg ismerőseivel: