Vagyok!

Se boldog, se elkeseredett, elégedett végképp nem lehetek, talán csak a szavazófülkében tanúsítottak nyugtathatnak meg: választottam. Tehát vagyok.

A lehetőségeim ismertek: egyik lovag a nacionalizmusba csúszó szocialista párt páncéljában balról hencegett. A másik jobboldali képviseletben nem hencegett ugyan, de akár meg is tehette volna. Mert nagyobb román ő, mint a doktori értekezését más tollaival tarkító – ma még – miniszterelnök, akinek ez a kedves nép a „e deszkurkörec” legyintéssel, szinte büszkén nyugtázta azt, amiért máshol kisebb beosztásból is menni kell, s akinek az sem volt furcsa, hogy miniszterelnökként a kampány alatt is tovább irányíthatta azt az országot, aminek elnöke akart lenni.

Hogy milyen sikerrel? Nem is tudom, miért neheztelnek rá Blaga úrék?

Nos, ennél a déli úriembernél is nagyobb román a most megválasztott, hiszen törvény adta lehetőség van rá, már az 1960-as évek végétől, hogy nevünket anyanyelvünk helyesírása szerint vezessék be az anyakönyvbe, de ő családnevét továbbra is románosan, I betűvel kezdi a J betű helyett, s csak mi, magyarok kínozzuk németesre, hiszen tudtunkkal német ajkú, pontosabban szász ember lenne. Neki ez nem fontos, ahogy Székelyföldet sem hajlandó hallani, s állítólag a Szászföldről sem tud. (Mert az is az őseinek magyar-adta előjogok szüleménye?)

Ő magasabbra akarja emelni Hellász zászlóját, mint egy igazi görög, hogy Sütő Andrást hívjam segítségül a görögök által megtermékenyíttetett perzsa szüzek története alapján.

Egyik a kifli, másik a telehold emlőjén nevelkedett. Nos, ebben az egyben azért lényeges a két lovag közötti különbség. A teleholdé mintha európai tartású lenne. Magyarul szimpatikusabb. Azért, mert nem ígért fűt-fát senkinek. Még Kelemen Hunor elnök úrnak sem, mint a másik, a „korrektül viselkedő”, de már a második forduló előtti első napokban C.V. Tudorral összeboruló és alkut kötő szocialistaszerűség.

Hogy jól tette-e vagy sem „a mindenki tegye, amit akar” jelszó trombitálását az RMDSZ elnöke, miközben szinte sértődötten jelezte, hogy egyik jelölt szóba se állt vele, a másik ellenben mindig korrekt volt? Kiderül a vallatásnál, mert az elnöki palotát elfoglalók a kormányt is kézbe akarják – és fogják! – venni. Akkor pedig megint baj lesz a koncokkal. Annál is inkább, mivel a szövetség híveinek kacsintott, nem is burkolt üzenet azt is jelezte, hogy márpedig ő nem arra fog „pöcsétölni”, aki semmibe vette, hanem a másikra. (A nyáj pedig általában a pásztor után megy, ha nem, rossz a pásztor). Pedig mondhatott volna olyanokat is, hogy a sok megszorítás nem biztos, hogy a szocialistáktól érkezett, sőt, biztos, hogy nem tőlük. Hogy az új elnök mögött az a csapat áll, aki semmivel sem jobb, mint a „vörös ingesek”, s több, de legalább annyi minden romániait nyomorító huncutság róható fel nekik is, mint mai ellenfeleiknek.

(Mert lesznek még váratlan összeborulások. A hatalom ugyanis kábítószer is, aminek megszerzéséért a függő bármire képes.)

A romániai magyar jobboldal egyértelműen az erdélyi testvér, a saxo-román támogatására biztatott. Akkor is, ha ő nekik sem ígért semmit. Álmodni csak szabad, nemde? Ha nem hunyjuk le a szemünk, álom aligha jő ránk – vélhették. Egyelőre magyar ellenfeleik szemébe vághatják: megint rossz ágyba feküdtetek! Kárörömük azonban nekik sem tarthat két napnál tovább. Ez az erdélyi magyar sorsa. Sebaj. Tényleg volt rosszabb is. Az ellenben beszédes, hogy Hargita és Kovászna megye utolsó helyeken kullog, immár a szavazási kedv tekintetében is. Sokan, mintha nem lennének, pontosabban vannak, de olyanok, mint egy-egy fekete lyuk. Pedig szándékosan elrontott szavazatokkal is üzenhettek volna, mint népszámláskor az egyetlen gyergyói hun. A vagyok és leszek mindig fontosabb, mint a nem érdekel!