Vasárnapra monumentális kalandfilm

A hobbit – Az öt sereg csatája (Hobbit: The Battle of the Five Armies)

új-zélandi–amerikai fantasy (2014), 144 perc

Ezzel a résszel lezárult Peter Jackson A hobbit alapján készült filmtrilógiája, de egyúttal megszületett a hiányzó láncszem, mely tematikusan és stílusában is A gyűrűk ura-filmekhez kapcsolja az új-zélandi rendező újabb nagyra törő vállalkozását.
Ott kezdődik a harmadik rész cselekménye, ahol az előzőé abbamaradt, akár egy folytatásos tévésorozatban. Míg az első két részt egy flashback dramaturgiailag jól elkülönítette, addig most egyszerűen csak folytatódik az előzőleg megszakadt történetszál. Épp ezért rögtön egy nagyszabású és látványos akciószcénába csöppenünk, mely – mint később kiderül – csak egyfajta előjáték, bemelegítés a film hosszan elnyújtott csúcspontja, az öt sereg csatája előtt.
Zsákos Bilbo és barátai visszahódították otthonukat Smaugtól. A dühös sárkány bosszúból rátámad Tóvárosra. A visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin elárulja a barátait. Eközben Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregét indítja útnak a Magányos Hegy ellen. A törpék, tündék és az emberek hamarosan választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak.

November 20., vasárnap 19:50 óra – rtl_logo – RTL Klub

port.hu

Kérem ossza meg ismerőseivel: