Védelmet kértek a számbelileg kisebbségben élő románoknak
„Határozottan utasítsák el a budapesti kormány beavatkozását Románia belügyeibe”
A marosfői (Izvoru Mureşului) nyári egyetem résztvevői egy határozatot fogadtak el pénteken, amelyben kérik, hogy dolgozzanak ki stratégiát arra, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösség megőrizhesse nemzeti identitását, amely finanszírozza a három megye román kulturális szervezeteit és betiltja azokat a tevékenységeket, amelyek akadályozzák a békés egymás mellett élést.
Kérik továbbá, hogy az államelnöki hivatalban és a kormány mellett egy-egy tanácsos foglakozzék a számbelileg kisebbségben élő román közösségek problémáival.
Kérik ugyanakkor, hogy a decentralizációs törvényt úgy alkossák meg, hogy az megvédje a számbelileg kisebbségben élő románokat a helyi hatóságok visszaéléseitől, biztosítsák a románok képviseletét a helyi és központi hatóságokban, biztosítsák, hogy a helyi közigazgatás hivatalos nyelve a román legyen.
A határozat kéri, hogy a román hatóságok ‘határozottan utasítsák el a budapesti kormány beavatkozását Románia belügyeibe’, és tiltsák be, hogy közpénzből finanszírozzanak olyan tevékenységeket, amelyek ‘a román nép, az alkotmány, a történelmi hagyományok ellen irányulnak’.
A határozat szükségesnek tartja, hogy ‘kivizsgálják és eltöröljék azon ingatlanok tulajdonjogának a megváltoztatását, amelyek 1920 után a román állam tulajdonát képezték, valamint fogadjanak el egy törvényt, amely korrigálja azon visszaéléséket, amelyekkel egyes ingatlanok, föld- és erdőterületek tulajdonjogát törvénytelenül megváltoztatták’.
A marosfői (Izvoru Mureşului) nyári egyetem résztvevői a határozatban azt is kérik, hogy biztosítsanak forrásokat a határon túl élő román közösségeknek, hogy a kölcsönösség elve alapján, megőrizhessék nemzeti identitásukat. Ugyanakkor kérik, hogy bővítsék a határon túli románokért felelős minisztérium költségvetését és tisztségjegyzékét.
A dokumentum szerint a határokon túl élő román közösségek ‘agresszív asszimilációs hatásoknak’ vannak kitéve és “nem mindenütt részesednek az európai standardoknak megfelelő nemzetiségi jogokban”, ráadásul az erre a célra létrehozott román hatóságok sem támogatják megfelelőképpen.
Kérik, hogy 100 hellyel bővítsék a határon kívül élő románok problémáival foglakozó minisztérium tisztségjegyzékét és 50 millió euróval egészítsék ki a tárca költségvetését.
Kérik azt is, hogy a kölcsönösség elve érvényesüljön a kisebbségek jogait illetően azoknak az országoknak az esetében, amelyeknek vannak kisebbségi közösségei Románia területén.
A dokumentumot elküldik az elnöki hivatalnak, a parlamentnek, a kormánynak és a pártoknak.
Forrás: www.agerpres.ro
Fotók: facebook.com