Védőfelszerelés az alfalvi önkéntes tűzoltóknak

    Hét darab tűzoltó-védőruhát vásárolt a Gyegyóalfalvi Önkéntes Tűzoltók Egyesülete Hargita Megye Tanácsa támogatásával, amelyet pályázati úton nyertek el. A felszereléseket október 8-án, csütörtökön adta át Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és Barti Tihamér, az intézmény alelnöke az alfalvi polgármesteri hivatalban. Baric Zoltán, a 41 tagú egyesület elnöke elmondta, hogy szükség van ezekre a ruhákra, hiszen idén már 11 bevetésen voltak, és nagyon fontos, hogy biztonságban végezzék az oltást.

alfalu_tuzolto1    Barti Tihamér alelnök szerint az a munka, amit az önkéntes tűzoltók kifejtenek, minden közösségben rendkívül fontos, talán nem is lehet eléggé megköszönni, hiszen életet mentenek, emellett pedig sokaknak egy élet alatt felhalmozott vagyonát is mentik.
    – Örülök, hogy a megyei tanács, még korábban, megtalálta a jogi lehetőségét annak, hogy pályázattal támogassa az önkéntes tűzoltókat. Azt kívánom, minél kevesebbszer kelljen használni a felszerelést, és olyan tisztán maradjon meg, mint amilyen most – mondta az alelnök.
    Bege László alpolgármester szerint felpörögtek az események a helyi tűzoltóknál, de jó értelemben, ugyanis más pályázaton is nyertek. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is nyernek támogatást.

alfalu_tuzolto2    Borboly Csaba megyeelnök úgy látja, Alfalu jó példa a tűzoltóbázis fejlesztése terén is, amely nemrég bővült a közbirtokosság és a megyei tanács támogatásával.
    – Önök példaértékű tevékenységet végeznek, ezt mi támogatjuk, bízom benne, lesz a későbbiekben is sikeres pályázatuk. A központok kiépítésével kezdtük a támogatások sorát, aztán eszközvásárlás támogatásával, majd a védőfelszerelésekkel. A következő szint az elavult eszközök cseréje lesz, a következő évi pályázati programunkat efelé irányítjuk – jelentette ki a megyeelnök.

alfalu_tuzolto3

(Fotók: Keresztes Zoltán)

Kérem ossza meg ismerőseivel: